Pirozski

Hozzávalók:

  • 0,5 kg finomliszt,
  • 2,5 dl tejföl,
  • 2 evőkanál sütőmargarin,
  • 1 evőkanál cukor,
  • 2 tojás,
  • kevés só,
  • töltelék (lásd alább)

Elkészítés:

A lisztet a tejföllel, a felolvasztott margarinnal, a tojásokkal, a cukorral és kevés sóval jól összedolgozzuk, cipó alakura formáljuk, tányérra tesszük, konyharuhával letakarjuk, s harminc-negyven percig hűvös helyen állni hagyjuk. Ezután a tésztát fél centiméter vastagságúra nyújtjuk, s pohárral kerek lapokat vágunk belőle. A pirozski készítéséhez mirelit levelestésztát is felhasználhatunk, azt felengedés után ugyancsak fél cm vastagságura nyújtjuk. A pohárral kivágott kerek lapokat kevés vízzel meglocsoljuk, a tölteléket a lap közepére halmozzuk, a szélét kis pohárral megnyomkodjuk, hogy a pirozski jól összezáródjon, a szélét felhajtogatjuk, s kifli, vagy húsostáska alakúra sodorjuk. Egymástól egy-két cm távolságra, kikent tűzálló edénybe tesszük, felvert tojással megkenjük, s előmelegített sütőben tíz-tizenöt percig sütjük. Forrón tálaljuk.

Néhány változat a töltelékre:

Darált húsos
Hozzávalók:
40 dkg darált marhahús (vagy vegyesen marha- és sertéshús),
1-2 evőkanál margarin,
1 fej hagyma,
2 főtt tojás,
kevés só,
bors,
petrezselyem
A darált húst margarinnal jól összedolgozva serpenyőben kissé megpirítjuk, s még egyszer átfuttatjuk a darálón. Az apróra vágott hagymát másik edényben margarinban megpároljuk, az ugyancsak apróra vágott kemény tojással és petrezselyemmel, majd összegyúrjuk a hússal, s a masszát megsózzuk-borsozzuk.

Töltelék halból-rizsből
Hozzávalók:
20 dkg szálkátlanított édesvízi hal,
1 evőkanál margarin,
10 dkg rizs,
kevés petrezselyem,
só,
bors
A feldarabolt halszeleteket fél evőkanál margarinban megsütjük, a megfőzött és lecsurgatott rizzsel, finomra vágott petrezselyemmel, a maradék margarinnal, kevés sóval, borssal jól összedolgozzuk. A masszához tetszés szerint finomra vágott hagymát is adhatunk.

Gombás töltelék
Hozzávalók:
0,5 kg sampinyongomba,
1,5 evőkanál margarin,
2 evőkanál tejföl,
fél fej hagyma,
kevés só,
petrezselyem
A megtisztított és megmosott gombát vékony szeletekre vágjuk, s nyolc-tíz percig egy evőkanál margarinban megpirítjuk. Hozzáadjuk a tejfölt, a finomra vágott s másik edényben a megmaradt margarinban megpirított hagymát, megsózzuk, s lefedve tíz percig pároljuk. Megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel, lehűtjük.

Hasonló kategóriák