Póréhagymás-szerecsendiós csirkecomb

Hozzávalók:

  • 1 kg csirkecomb (alsó és felső)
  • 1 szál póréhagyma
  • 2,5 dl tejszín
  • bors
  • majoranna (vagy bármilyen fűszer, amit szeretsz)
  • őrölt szerecsendió
  • kevés olaj a pirításhoz

Elkészítés:

A csirkecombokat egyben vagy két részre vágva befűszerezzük, és egy kis olajon – a sütőben – mélyebb jénaiban elősütjük kb. 30 percig.

Addig a pórét felkarikázzuk vékonyra, ezt is feltesszük kis lábasban olajon pirítani. Amikor megpuhult, picit sózzuk, felöntjük a tejszínnel. Megvárjuk, amíg felforr, ekkor beleszórjuk a szerecsendiót, és még forralunk rajta egyet, majd levesszük a tűzről.

Ha a combok már félig átsültek, ráöntjük a tejszínes mártást, lefedjük alufóliával vagy a jénai tetejével, és készre pároljuk. Párolt rizzsel az igazi.

Megjegyzés:

Nagyon finom, isteni illata és természetesen íze van! :O))) Próbáljátok ki! Jó étvágyat hozzá!

A receptet Jonci1 küldte. Köszönjük!