Sajttorta II.

Hozzávalók:

  • Az alaphoz:
  • 25 dkg darált keksz
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • kristálycukor ízlés szerint
  • A krémhez:
  • 60 dkg krémsajt (akár 2-3 fajta is lehet)
  • 15 dkg porcukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • citromlé ízlés szerint
  • 1 dl tejföl
  • 3 tojás
  • 1 evőkanál étkezési keményítő

Elkészítés:

A sütőt előmelegítem 180 fokra.

Az alaphoz aprítógépben összeaprítom a kekszeket, majd összekeverem az olvasztott vajjal, és belenyomkodom egy sütőpapírral bélelt kapcsos tortaforma aljába. Megsütöm, ha kissé vajas marad, szórok rá némi zsemlemorzsát, és visszateszem még picit a sütőbe.

A töltelékhez habosra keverem a sajtféléket, a tejfölt, az ízesítőket, a cukrot, a keményítőt és a 3 tojás felvert sárgáját. A tojásfehérjéket kemény habbá verem, óvatosan összeforgatom a sajtos krémmel, a masszát a megsütött kekszalapra halmozom, szépen eligazítom.

A tortaformát egy nála picivel nagyobb, kerek tűzálló tálba teszem, majd így együtt, egy olyan tepsibe helyezem, melyben kényelmesen elfér, vizet töltök a tepsibe, így a vízgőzben sütöm 45-50 percig. Kiveszem a sütőből, hagyom kihűlni, majd a pihentetem fogyasztásig.

Tálalhatjuk önmagában, de valamilyen gyümölcsös öntet, mártás is illik mellé.

Megjegyzés:

Ezt a receptet Kanadában élő Zsuzsi, (itt az MM e-lapon – littledove – néven szereplő) barátom kérésére szedtem elő a tarsolyból, Ő még tovább komponálta egy epres-zselatinos változattá. Ezt nekem e-mailben küldött fotókkal is illusztrálta, melyeket megosztok veletek is.

Én felteszem az alapreceptet, remélem, Zsuzsi, megjegyzésben kiegészíted az epres feltéttel vagy önálló receptként, hivatkozva az enyémre felteszed. Köszi és üdv mindenkinek, Nani.

A receptet és a fotót Nanasnani küldte. Köszönjük!