Szalontüdő (pejsli)

Hozzávalók:

  • 75 dkg sertéstüdő és sertésszív vegyesen
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 evőkanál finomliszt
  • 3 evókanál olaj
  • 2 dl tejföl
  • fél citrom
  • 1 kisebb ecetes uborka
  • 1 babérlevél
  • 1 teáskanál piros fűszerpaprika
  • cukor
  • mustár
  • őrölt bors ízlés szerint
  • só ízlés szerint

Elkészítés:

A nyers tüdőről és szívről letisztítjuk a hörgőket, a hár-tyákat és a zsírt, majd megmossuk, lecsöpögtetjük. Annyi sós vízben, amennyi éppen ellepi, a babérlevéllel puhára főzzük. Leszűrjük. (Kb. 2-2,5 óra alatt fő meg, kuktában szűk 1 óra alatt.)

Közben a hagymát finomra vágjuk, a citrom héját lereszeljük, az uborkát apróra metéljük. A megfőtt húst csíkokra aprítjuk. A forró olajon világosra pirítjuk a lisztet, hozzáadunk 1 evőkanálnyi cukrot, és együtt pirítjuk tovább addig, amíg a cukor karamellizálódik a rántásban. A tűzről félrehúzva a paprikát elkeverjük benne, majd azonnal felöntjük a tüdő főzőlevével. Kevergetve sima mártássá főzzük, és átszűrjük. Ezután beletesszük az összevágott ízesítőket, a hagymát és a húscsíkokat, majd citromlével, citromhéjjal és mustárral pikánsra ízesítjük. Jól kiforraljuk, végül elkeverjük benne a tejfölt, és már csak egy pillanatig forraljuk. Zsemlegombóccal tálaljuk.

Megjegyzés:

Kissé munkaigényes, ám nem drága és nagyon finom, régi magyar étel. Érdemes nagyobb adagot főzni belőle, mert jól fagyasztható. Főtt tésztafélékkel is tálalhatjuk, ha sietünk.

A receptet Satyabum küldte. Köszönjük!