Százforintos

Hozzávalók:
Tészta “1”:
20 dkg liszt
5 dkg porcukor
5 dkg vaj vagy margarin
1 tojás
2 kanál kakaó
fél sütőpor
kevés tej (0,5-1 dl)

Tészta “2”:
5 tojásból piskóta

Krém: (vajkrém)
20 dkg porcukor
20 dkg margarin
1 dl rum

Főzött krém:
4 lanál liszt
0,5 l tej

Máz:tortabevonó

Elkészítés:
Tészta “1”: a hozzávalókat összegyúrjuk,a tejet fokozatosan adagoljuk hozzá úgy,hogy nyújtható tészta legyen belőle.Kettéválasztjuk,és két lapot nyújtunk,majd sütünk belőle papírral bélelt vagy zsírozott lisztezett tepsiben.

Tészta “2”:5 tojásból piskótát sütünk

Krém:a vajkrémhez a hozzávalókat kikeverjük,a főzött krémhez a tej felét felforraljuk,másik feléből a liszttel sima masszát keverünk,majd beleöntjük a forralt tejbe és állandó keverés mellett felfőzzük.
Ha kihűlt,a két krémet összekeverjük.

A sütemény összeállítása:
az egyik barna lapra rákenjük a krém felét,ráhelyezzük a piskótát,majd megkenjük a krém másik felével.Erre kerül a második barna lap.
Tetejére csokimázat kenünk.

Tanácsok:
Az adag a kisebbik,úgynevezett (régi fajta)lemeztepsibe való,gázsütő méretű tepsibe a nyersanyagok 1,5-szeresét kell venni.
A piskóta helyettesíthető babapiskótával is,ebben az esetben a piskótát is meg lehet locsolni rummal.
Nevével ellentétben rég nem 100 forintba kerül,annál sokkal drágább,de igazi finom,ünnepi sütemény.

Elkészítési idő: 180 perc

A receptet beküldte: Akvamarin