Tejfölös túrókocka

Hozzávalók:

  • Tésztához:
  • 4 tojás
  • 4 evőkanál liszt
  • 4 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál kakaó
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 késhegynyi só
  • Krémhez:
  • 50 dkg túró
  • 2 dl tejszín
  • 2 dl tejföl
  • ízlés szerint porcukor
  • 25 dkg meggy vagy cseresznye
  • 1 dl tej
  • 2 evőkanál zselatinpor

Elkészítés:

A tésztához a tojássárgákat a cukorral és a sóval habosra keverjük. A tojásfehérjékből kemény habot verünk, amelybe óvatosan beleforgatjuk a sütőporral elkevert lisztet, a kakaóport, és a cukros tojássárgáját. Papírral bélelt nagy, szögletes sütőlemezre felkenjük a masszát, és forró sütőben 10 perc alatt megsütjük. A megsült tésztát a deszkára borítjuk, és félbevágjuk. A tejszínből kemény habot verünk. Akkora tepsi aljába, amekkorába belefér egy fél tésztalap, elhelyezzük az egyiket. A túrót áttörjük, összekeverjük a tejföllel, a cukorral, majd hozzáadjuk a tejszínhabot. A gyümölcsöt megmossuk, lecsöpögtetjük és kimagozzuk, ezután belekeverjük a túrókrémbe. Végül hozzáadjuk a tejben feloldott és langyosra melegített, folyékony zselatint. A krémet rásimítjuk a tepsiben lévő tésztalapra, majd a másik lapot ráborítva, kissé rá is nyomjuk. Alufóliával befedjük, és hűtőben fél napig dermesztjük. Tálalás előtt forró vízbe mártott késsel kockákra vágjuk.

Megjegyzés:

Fini! :))

A receptet Kováts Gáborné küldte. Köszönjük!