Teljes kiőrlésű cipó

Hozzávalók:

  • 25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 25 dkg finomliszt
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 kávéskanál cukor
  • 1 dkg só
  • kb. 2 dl víz

Elkészítés:

– A liszt közepébe öklünkkel kis mélyedést nyomunk.
– Az élesztőt belemorzsoljuk és rászórjuk a cukrot.
– Langyos vízzel és kis liszttel elkeverjük, és megvárjuk, amíg felfut.
– Az élesztő felfutása után ízlés szerint fűszerezzük (őrölt köménnyel vagy őrölt gyömbérrel).
– Jól meggyúrjuk. A tésztának nem szabad se ragadnia, se túl száraznak lennie.
– Vastag ruhával letakarjuk, és meleg helyen kb. 2 órát kelni hagyjuk.
– A szépen megkelt tésztát még egyszer átgyúrjuk.
– Egy kivajazott, lisztezett formába tesszük, a tetejét belisztezzük, és még egyszer kelni hagyjuk kb. 1 órát.
– Sütés előtt vízzel megkenjük, ha szükséges, megvágjuk.
– A sütőbe egy vízzel telt edényt helyezünk, és előmelegítjük.
– 10 percig 250 fokon (ne nyissuk ki a 10 perc alatt), majd 30-45 percig 190 fokon sütjük.
– Ha nagyon pirulna a kenyér, a tetejére rakjunk alufóliát.
– A kenyér akkor sült meg, ha alul és felül megütögetve egyaránt kopog.
– A sütőből kivéve ismét megkenjük vízzel, és egy rácsra tesszük hűlni.
– A teljesen kihűlt kenyeret konyharuhába csomagolva tároljuk.

Megjegyzés:

A receptet és a fotót Zsuzska22 küldte. Köszönjük!

Hasonló kategóriák