Töki pompos

Hozzávalók

  • elkészítés:
  • nehézség:Nincs beállítva
  • sütési hőfok:
  • sütési idő:
  • 1-2 fej vöröshagyma
    5 dl tejföl
    2 dl langyos víz

    2 db közepes burgonya
    2,5 dkg élesztő
    50 dkg finomliszt
    4 gerezd fokhagyma
    húsos szalonna
    10 dkg sajt

Elkészítés

A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, és sós vízben megfőzzük. A lisztet mély tálba szitáljuk, a közepét kimélyítjük, majd krumplinyomóval ebbe a fészekbe nyomjuk bele a leszűrt burgonyát, amit azután így hagyunk kihűlni. Az élesztőt kis tálba morzsoljuk, és 2 dl langyos vizet hozzáöntünk. Addig keverjük, míg feloldódik, majd a krumplis liszthez adjuk, összedolgozzuk, közben 1 teáskanálnyi sóval ízesítjük. Rugalmas tésztát kell készíteni, ha szükséges, öntsünk hozzá még langyos vizet. Addig dagasztjuk, amíg könnyen elválik az edény aljától. Konyharuhával letakarva, langyos helyen 1-1,5 óra alatt duplájára kelesztjük. A megkelt tésztát liszttel megszórjuk, majd lisztezett deszkára borítjuk. Újra meglisztezve óvatosan széthúzzuk olyan formájúra, mint a tepsi, amiben sütni fogjuk. Két kezünkkel a tészta alá nyúlva belehelyezzük a kilisztezett tepsibe. Késsel egyenletesen megszurkáljuk, és 5-10 percig letakarva pihenni hagyjuk, majd 250-300 fokra előmelegített sütőbe tesszük, 5-10 perc alatt elősütjük. Kivesszük, rákenjük a zúzott fokhagymával elkevert tejfölt, erre tesszük a karikára vágott vöröshagymát, kockára vágott húsos szalonnát, reszelt sajtot. Ezután visszatesszük a sütőbe, és addig sütjük, amíg a megolvadt sajt megpirul.