Túró-misu

Hozzávalók:

  • 25 dkg mascarpone
  • 25 dkg túró
  • kb. 2 dl erős feketekávé
  • kb. 1 dl tej
  • kb. 25 dkg háztartási keksz vagy babapiskóta
  • cukor
  • rumaroma
  • citromhéj
  • esetleg: eper, magozott megy, őszibarack

Elkészítés:

A mascarpone sajtot a túróval, ízlés szerinti cukorral és kevéske citromhéjjal jól eldolgozzuk.

A kihűlt feketekávét és a tejet összekeverjük, teszünk bele egy kevés rumaromát. Beleforgatjuk a háztartási kekszet vagy babapiskótát (ne ázzanak el). Tetszés szerint kisebb vagy nagyobb tálba rétegezzük a kávés kekszet (babapiskótát) és a túrós-mascarponés krémet, a tetejére keksz (babapiskóta) kerül.

Egy-két órára hűtőbe tesszük.

Gyümölcsösen: a gyümölcsöt turmixban pépesítjük, hozzákeverjük a túrós-mascarpone krémhez.

Úgy is készíthetjük, hogy kis tálkákat folpackkal kibélelünk, az alját a beáztatott keksszel kirakjuk, az utolsó réteg kekszre is folpackot teszünk, és úgy tesszük a hűtőbe, hogy a tetejét kicsit lenyomatjuk. A hűtőből kivéve tányérra szépen kiborítható a tálkából (a folpackot természetesen levesszük róla. :-)

Megjegyzés:

Mivel csak nyomaiban emlékeztet a tiramisura, és a túrótól jellegzetes íze lesz, így lett az édesség neve túró-misu. :-)

A receptet Garffyka küldte. Köszönjük!

Hasonló kategóriák