Zöldséges tőkehal wokban

Hozzávalók:

  • 1 közepes méretű padlizsán
  • 1 cukkini
  • 1 fej hagyma vagy 1 szál póréhagyma
  • 3-4 paradicsom
  • fél fej brokkoli
  • 40-50 dkg tőkehal (de lehet más nem szálkás hal is)
  • bors
  • fokhagymapor
  • bazsalikom
  • 1 citrom leve
  • vaj

Elkészítés:

Összevágjuk a zöldségeket, nagyon pici vajon elkezdjük pirítani, először a hagymát, majd a brokkolit, a padlizsánt, végül a cukkinit. A halat összevágjuk, és fűszerezzük sóval, borssal, fokhagymával ízlés szerint. Ha már eléggé megpuhultak a zöldségek, hozzátesszük a halat is, majd bazsalikomot szórunk a tetejére, és jól összekeverjük. Meg kell kóstolni, ha nem elég ízes, fűszerezhetjük még. Ráöntjük a citrom levét, és jól elkeverjük. A legvégén adjuk hozzá a paradicsomot, hogy ne jöjjön le a héja, vagy meg is lehet hámozni, csak az egy picit macerásabb. Ha minden megpuhult, levesszük a tűzről, és már kész is. Hollandi mártást kínálhatunk hozzá, az igazán pikánssá teszi, de anélkül is nagyon finom.

Hollandi mártás: 3 tojássárgája, 4 cl fehérbor (száraz), 15 dkg vaj (olvasztott), só, 1 csipet cayenne bors, 1/2 citrom leve
1. Keverjük habosra a tojássárgáját a fehérborral forró vízfürdőben, ameddig besűrűsödik.
2. Keverjük hozzá a vajat.
3. Vegyük le a tűzről, és ízesítsük sóval, borssal és citromlével.

Megjegyzés:

A receptet és a fotót Dorikol küldte. Köszönjük!