Zserbógombóc

Hozzávalók:

  • 15 dkg aszalt sárgabarack
  • 15 dkg darált dió
  • 2 evőkanál narancslikőr vagy konyak, rum
  • 1 evőkanál víz
  • 2 evőkanál porcukor
  • 1 evőkanál baracklekvár
  • fél teáskanál rumaroma, vagy rum
  • A csokis bevonathoz:
  • 15 dkg tortabevonó vagy étcsokoládé
  • 1 kiskanál olaj

Elkészítés:

A barackokat meglocsoljuk az alkohollal és a vízzel, majd állni hagyjuk kb. 1 órán át. Késes aprítóval vagy kávédarálóval jól szétaprítjuk az aszalt barackokat, majd hozzáadjuk az összes többi hozzávalót úgy, hogy gyúrható legyen a massza. A masszából pici golyókat formázunk, majd betesszük a hűtőbe őket, hogy könnyebb legyen a csokis bevonás. Kb. 1 óra múlva a tortabevonót vagy étcsokit egy kicsike lábasban gőz fölött megolvasztjuk, és belekeverjük az olajat. És itt jön az attrakció. Helyet csinálunk a pulton: bal kéznél a lehűlt gombócokkal teli tálca, mellette fogpiszkálók, középen a csokit tartalmazó lábas, jobb kéznél a másik tálca, rajta hungarocel. A gombócba beleszúrjuk a fogpiszkálót, a csokis lábast kicsit megdöntjük, megforgatjuk a csokiban a golyót, és gyorsan beleszúrjuk a hungarocellbe. Ha mind megvan, akkor visszatesszük az egészet a hűtőbe, majd ha megdermedt a csoki, fogyaszthatjuk.

Megjegyzés:

A receptet és a fotót Szaponár Gréta küldte. Köszönjük!