Mascarponés dinnyekehely

…3 dl tejszín # 25 dkg mascarpone Elkészítés: Előkészítés: A dinnyék héját eltávolítjuk, a húsukat kimagozzuk, majd apróra összevágjuk. A citromfüvet leöblítjük, felaprítjuk. A vaníliát kettéhasítjuk, kikaparjuk a pépjét. Elkészítés:…

Almás-mazsolás rizs

…alaplé (lehet leveskockából is) Elkészítés: LKÉSZÍTÉSE: Olvasszuk fel a vajat egy lábasban, majd enyhén pirítsuk át benne a rizst, a hagymát és a fokhagymát, a mazsolát és az almát. Az…

Hideg sajtkrém trió

…szerint fűszerpaprikával, őrölt borssal, sóval és egész köménymaggal. A második adaghoz lereszeljük az uborkát, sózzuk, majd néhány percig állni hagyjuk. Ezután alaposan kinyomkodjuk. A tejfölt összekeverjük az apróra vágott metélőhagymával,…

Csevapcsicsa

Hozzávalók: 5 személynek: 70 dkg darált zsíros marhahús 30 dkg darált zsíros sertéshús 1 mokkáskanál szódabikarbóna kicsit kevesebb, mint 1 csapott evôkanál só fél kiskanál ôrölt feketebors 1 gerezd fokhagyma…

Zöldségmakaróni

…kevergetve 3 percig pároljuk őket. Tálaláskor megszórjuk az adagokat petrezselyemmel és mandulaforgáccsal. Tanácsok: Fogyózóknak ez a mennyiség kb. 3-4 adagra jön ki, a többieknek 1-2 adag. :) A receptet beküldte:…

Sajtfasírt

Hozzávalók: 2 személyes adag: 30 dkg reszelt sajt 3 egész tojás csipet fehér bors apróra vágott petrezselyem 1 ek liszt 1 ek zsemlemorzsa Elkészítés: A sajthoz hozzáadjuk a tojásokat, a…

Újévi lencsesaláta

…A lencsét néhány órára beáztatjuk. A leveszöldségeket megtisztítjuk, nagyobb darabokra vágjuk. Elkészítés: 1. A lencsét leszűrjük, sós babérlevéllel ízesített vízben a leveszöldséggel együtt megfőzzük. 2. Közben a tojást keményre főzzük,…

Madártej

…2. A tojást kettéválasztjuk, a fehérjéket 2 evőkanál porcukorral kemény habbá verjük. A forró tejbe mártott evőkanállal nagy galuskákat szaggatunk a tojáshabból a tejbe (több adagban), és 2-3 percig főzzük….

Karfiol-brokkoli ecetben

…szintén konyharuhán kihűtjük. Hozzáöntjük az ecetet fél liter vízhez, beletesszük a cukrot, 3 dkg sót, a fűszereket, és felforraljuk. Az üvegeket megtöltjük, egy sor karfiol, egy sor brokkoli váltogatásával, az…

Fehérboros csirke

Hozzávalók: 1 kg csirkecomb és -mell vegyesen 2 zöld húsú paprika 4 paradicsom 3 gerezd fokhagyma 1 csokor petrezselyem 4 evőkanál olaj 1 mokkáskanál majoránna 1 dl fehérbor Elkészítés: A…