Fokhagymás csirkecomb bécsi zsemlegombóccal

Hozzávalók:

  • 4 csirkecomb
  • 4-5 evőkanál olaj
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 kiskanál paradicsompüré
  • 2 evőkanál liszt
  • 5 dl csontleves (kockából is lehet)
  • 0,5-1 dl tejszín
  • A gombóchoz:
  • 6 zsemle
  • 2-3 dkg füstölt szalonna
  • 1 dl tejföl
  • 2 tojás
  • 10 dkg liszt
  • reszelt szerecsendió
  • fél csokor metélőhagyma

Elkészítés:

A csirkecombok bőrét lefejtjük, a húst megsózzuk, és az olajon, nagy lángon, körös-körül megpirítjuk. A tűzről levéve félretesszük, a visszamaradó zsiradékba belekeverjük az áttört fokhagymát és a paradicsompürét. (Ha az olaj túl forró, mindkettő megéghet!) Liszttel meghintjük, és a tűzre visszatéve kissé megpirítjuk, majd kevergetve a levessel felöntjük, és 1-2 percig forraljuk. Akkor jó, ha kissé besűrűsödik. Utána leszűrjük, az elősütött combokat beletesszük, és lefedve, kis lángon kb. 40 perc alatt puhára pároljuk. Közben egyszer-kétszer megkavarjuk és a végén a tejszínnel dúsítjuk.

A zsemlegombóchoz 4 zsemlét hideg vízbe áztatunk, kifacsarjuk. A maradék 2 zsemlét 1 centis kockákra vágjuk. A szalonnát kis kockákra vágjuk, kevergetve kiolvasztjuk. Az így kapott töpörtyűt szűrőlapáttal kiemeljük, a visszamaradó zsírban a zsemlekockákat megpirítjuk. A kifacsart zsemlére öntjük, hozzáadjuk a kiolvasztott szalonnát, a tejfölt, a tojások sárgáját és a lisztet. Megsózzuk, szerecsendióval és metélőhagymával fűszerezzük, végül a kemény habbá vert tojásfehérjét is beleforgatjuk. A masszából 20 kisebb gombócot formálunk, és forrásban lévő, enyhén sós vízben kifőzzük, lecsöpögtetjük.

Megjegyzés:

A csirkét lehet tálalni bármilyen tésztafélével, nokedlivel is, aki ügyes, készítsen hozzá zsemlegombócot.

A receptet Csokrisz13 küldte. Köszönjük!