Túrós Csirke

…hogy ne legyen nagyon darabos. HÚS: kevés zsiradékon (tetszőleges, kinek mit enged a diétája) megpirítom az apróra vágott hagymát, kevés sóval vagy ételízesítővel ízesítem, beledobom az apróra vágott vagy zúzott…

Rakott túrós-szilvás palacsinta

…is kevés, kb. 20%-nyi.) Ezután alaposan ránézünk az olvadt vajra. Láthatjuk, hogy kétféle összetevőből áll: egy híg folyadékból és sok apró, különálló pöttyből. Ezekre az apró pöttyökre a továbbiakban nincs…

Tepsis sült burgonya habarással

…liszttel habarást készítünk az apróra vágott vöröshagymával, majd a habarást a burgonyával is összekeverjük. Végül a szalonnát is a tetejére téve tepsiben, közepes hőmérsékletű sütőben 30 percig sütjük.Tálaláskor megszórjuk apróra…

Mikszáth Kálmán palóclevese

…liszt tejföl 1 csokor kapor (vagy szárított kaporlevél, vagy mirelit kapor) Elkészítés: 1.) A húst megmossuk, kockára vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, és apró kockákra vágjuk. A fokhagymát szintén megtisztítjuk, és…

Erdélyi csorbaleves

…zsiradékon az apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük, majd paprikázzuk s beletesszük a húst is, amit kissé pörkölübk, majd kevés vizet aláöntve főzünk. Izesitjük sóval, kevés őrölt feketeborssal. A zöldségeket tisztitás után…

Villámgyors tojáskrém

apróra vágott lilahagymát, pár csipet tárkonyt, 2-3 evőkanál majonézt és kevés apróra vágott petrezselymet. Jól elkeverjük, és hűtőbe tesszük. Megjegyzés: Fokhagymás pirítóssal nagyon finom! A receptet Vempire küldte. Köszönjük! Hasonló…

Milánói makaróni pulykából

…(ízlés szerint) 10-15-20 dkg paradicsomsűrítmény 1-2 dl ketchup spagettikrém pirosarany Elkészítés: Az apróra vágott szalonnát kis olajon megpirítjuk, majd még egy kis olaj hozzáadásával az apróra vágott hagymát is aranysárgára…

Gombakrém – szósznak és melegszendvicsre

…az apróra szeletelt hagymát, majd hozzáadom a szintén nagyon apróra vágott fokhagymát. Ezt alaposan megsózom, borsozom, és annyi pirospaprikát adok hozzá, hogy később a tejszín szép rózsaszín legyen. A megpucolt…

Aji de gallina recept, receptek

…elérte a megfelelő sűrűséget, akkor belerakjuk csirkehúst, az apró darabokra összevágott diót, az apró kockákra vágott zöldpaprikát, reszelt sajtot, csipetnyi sót, őrölt borsot ízlés szerint, és további másfél-két percig forraljuk….

Töltött csirkecomb Leona módra:)

Hozzávalók: 4 csirkecomb 1 tojás, 1 dl tej 1 zsemle(ha nincs akkor 1 szelet kenyér,haja nélkűl) 4 darab szeletelt bacon apró kockákra vágva 5 evőkanál reszelt sajt 1 teáskanál mustár(ez…