Lúdláb szelet

…A felforralt tejszínt keményre verjük. Kevés rumot keverünk a meggylébe, és ezzel meglocsoljuk az első piskótalapot. A krém egyharmadát a piskótalapra kenjük, majd megszórjuk a meggy felével. Ezután a második

Olasz rétes

…szétválasztom. A fehérjéket kemény habbá verem, majd óvatosan hozzáadom a sárgákat és a tejet, majd jól összedolgozom. A masszát a második lisztréteg tetejére öntöm, kb. 180 °C-on 1,5 óráig sütöm….

Francia mákos II.

…krémmel elkeverjük. A tésztát a következőképpen állítjuk össze: az első mézes lapra kerül a krém fele, erre jön a mákos piskóta, majd a krém másik fele, majd a második mézes…

Gesztenyés zserbó

második tésztalapot, kend meg azt is gesztenyelekvárral, és szórd rá a cukros diót. Fedd le a harmadik tésztalappal. Fél óra pihentetés után kend meg egy tojás sárgájával a tetejét, és…

Flódni II.

…máktölteléket. Egy félig sült lappal betakarjuk, majd a diótölteléket rákenjük. Most ismét egy félig sült lap következik, rá az almatöltelék, majd a második nyers tésztalappal befedjük. A felső lapot villával…

Kolbásszal és szalonnával rakott káposzta

…az első kerül a tál aljára, majd erre tesszük a megsült burgonya, a kisült kolbász és szalonna, a lila- és fokhagyma felét. Majd jön a második adag káposzta, erre a…

Töltött-rántott sajt

…diós krémmel, egyet-egyet a krémes felével összeforgatok és jól összenyomom. Lisztbe, ízesített tojásba és morzsába mártom, majd ismét a tojásba forgatom. Végül egy második réteg morzsában meghempergetem, és a felforrósított…

Fekete erdei tekercs

…cukor feloldódásáig verünk. Hidegen sűrű, fehér krémmé keverjük. Beleszitáljuk a keményítővel, a kakaóporral és a sütőporral elvegyített lisztet, és sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk. Előmelegített sütőben, alulról a második sínen, 225…

Legényfogó

…csomag vaníliás cukrot keverünk, a másikhoz a kakaót úgy, hogy azt 1-2 kanál forró vízzel felolvasztjuk előtte. A kakaós krémet az első lapra kenjük, szép egyenletesen. Helyezzük rá a második

Fekete erdei tekercs

…feloldódásáig verünk. Hidegen sűrű, fehér krémmé keverjük. Beleszitáljuk a keményítővel, a kakaóporral, a sütőporral elvegyített lisztet, és sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk. Előmelegített sütőben, alulról a második sínen, 225 fokon 6-8…