Banánkrémes pite
…Ha kisült a torta, hagyjuk kihűlni, majd vegyük ki a formából, javaslom a hűtőben hidegre hűtést. Az esetlegesen keletkezett égett peremet tördeljük le, majd banánnal és citromfűlevéllel dúsan díszítsük, szeleteljük….

…Ha kisült a torta, hagyjuk kihűlni, majd vegyük ki a formából, javaslom a hűtőben hidegre hűtést. Az esetlegesen keletkezett égett peremet tördeljük le, majd banánnal és citromfűlevéllel dúsan díszítsük, szeleteljük….
…beledolgozzuk. A tejet hozzáöntjük, és a turmixolt (péppé zúzott) banánnal elkeverjük. A maradék cukorral kemény habbá vert tojásfehérjét lazán beleforgatjuk. A lisztet a sütőporral meg a sóval elkeverjük, és könnyedén…
…tetejét csinosan kirakjuk a karikákra vágott banánnal és kivivel, valamint a kis kockákra vágott ananásszal. A gyümölcsök között bőven megszórjuk kókuszreszelékkel, amit a sütőben előbb halvány rózsaszínűre pirítunk. A csomagoláson…
…tojással, a villával összetört banánnal, és az olvasztott vajjal vagy sütőmargarinnal. Ezután ezt a masszát hozzáöntjük a lisztes keverékhez, majd ráreszeljük a narancs héját, és a levéből is nyomunk bele…
…A banánt felszeleteljük és két piskóta közé tesszük. Picit összenyomjuk. A tortabevonót a margarinnal felolvasztjuk, és hústű, vagy fogpiszkáló segítségével a felolvasztott csokoládéba mártjuk a banánnal töltött piskótákat. Zsírpapírra tesszük…
…segítségével a folyékony csokoládéba mártom a banánnal töltött piskótákat, és sütőpapírra teszem, amíg a csokoládé megdermed. A tetejét ízlés szerint díszítem. Másnap finomabb, mert a banán nedvességétől puhul a piskóta….
…a tejszínt felforraljuk, és hozzáadjuk az étcsokoládét, illetve a porcukrot. Simára keverjük, és ha kihűlt, megkenjük vele a kihűlt tortánkat. Tippek A sütemény tetejét friss banánnal, vagy banáncsipsszel is díszíthetjük….
…a hűtőszekrénybe, hogy megszilárduljon. Tálalás előtt csatoljuk le róla a karimát, reszeljünk a tetejére csokoládét, és díszítsük a banánnal. Megjegyzés: A receptet és a fotót Nádasiné Mihalik Ágnes küldte. Köszönjük!…
…a vajat elkeverjük a cukorral és a banánnal. A cukros banánhoz egyenként hozzákeverjük a tojásokat, aztán belekeverjük a lisztet, a sütőport és a csokoládédarát. A tésztát a tepsibe simítjuk, és…
…banánnal. Egyenként hozzákeverjük a tojásokat, belekeverjük a lisztet, a sütőport és a csokoládédarát. A tésztát a tepsibe simitjuk, és 160 fokon 15-20 percig sütjük. Kicsit hűlni hagyjuk. 3. A bevonót…