Kenyérlángos (langalló)

…kicsit több kell majd. Olyan állagúnak kell lennie, mint a lángostésztának (félkemény). Ez tulajdonképpen kenyértészta. A keverőtálban lévő tésztát letakarjuk egy konyharuhával, és 2 órán át kelesztjük. Ezután lisztezett gyúródeszkára…

Túrós gyümölcsbomba Anikó módra

…időt kell rá szentelni, hogy a töltelék kellemesen lágy legyen. Az ananászbefőttlé helyett nyugodtan használhatod a konzervananász levét. Tökéletesen megfelel a célnak. A túróba rakott baracklekvár és áfonyalekvár, egyrészt az…

Saláta többféle módon

…zacskósan veszem és akkor már nem kell vele semmit tenni, vagy feldarabolom aránylag kis méretűre. A felvágottat apró kockára vágom, lehet utána kis olajban felpirítani, de így simán is jó,…

Isler IV.

…tejfölt és a sót egy nagy keverőtálban kézzel egyneművé gyúrom. Ragacsos lesz, de nem kell megijedni. Kb fél-1 órára beteszem a hűtőbe, hogy kicsit megdermedjen, majd nagyon lisztes asztalon vagy…

Vadas marhahúsból zsemlegombóccal

…liszttel sűríthetjük, vagy keményítővel. Ezt már nem kell főzni, éppen csak összeforralni. A mártásba még kell tenni 1-2 teáskanálnyi mustárt, citromlevet ízlés szerint. Végül keverjük bele a tejfölt, ekkor már…

Sajtos hagymakrémleves gombás-fokhagymás gőzgombóccal

…sütőpor 1 nagyobb fej gomba 4-5 gerezd fokhagyma ételízesítő petrezselyem 1 db kis tojás víz Elkészítés: Érdemes előbb a levesbetétet elkezdeni, mert pihentetni kell, és tovább készül mint a leves!…

Joghurtos gyümölcstorta

…tojásból kerek, kakaós piskótát kell sütni. Megvárni, míg kihűl, majd 3 fele vágni. A doboz őszibarack befőttből 2 fél barackot félre kell tenni díszítésnek, a többit össze kell turmixolni. A…

Tepsiben sült burgonyás pogácsa

…szerint só,kb.1-2kk.-nyi.Ezek után kb.2-3cm vastagra nyújtom és kerek kiszúróval szaggatom.A tepsibe szorosan egymás mellé rakom.Tepsit olajozni és lisztezni kell előtte.Nagyon lassan,előmelegített sütőben kb.45 percig sül.EZ a sütőtöl is függ,ki kell

Sztrapacska

…lisztet félreteszünk (mert lehet, hogy a burgonya vizes, lehet, hogy száraz, eszerint kell majd a lisztet használnunk!). 4. Ha elfogyott az összes krumpli és a liszt, összekeverjük, és hozzáadunk 2…

Isler (a legjobb tésztarecept)

…2 egész tojást, tejfölt, sót egy nagy keverőtálban kézzel összegyúrom, addig amíg egyneművé nem válik. Ragacsos lesz, de nem kell megijedni. Kb fél-1 órára beteszem a hűtőbe, hogy kicsit megdermedjen,…