Gyümölcsalagút
…tetején hagyok egy kb. 5 cm-es rést, ezért, ha szükséges, inkább levágok a piskóta széleiből. Ebbe kerülnek majd ügyesen elrendezve a lecsepegtetett gyümölcsök, amiket a dermedő zselatinnal vonok be. Ügyeljünk…

…tetején hagyok egy kb. 5 cm-es rést, ezért, ha szükséges, inkább levágok a piskóta széleiből. Ebbe kerülnek majd ügyesen elrendezve a lecsepegtetett gyümölcsök, amiket a dermedő zselatinnal vonok be. Ügyeljünk…
…a cukorral és a vaníliás cukorral összekeverjük. A feloldott zselatint egy kevés krémbe elvegyítjük és a többihez adjuk, hűtőbe rakjuk. A tejszínből 3 dl-t felverünk, a habot a dermedő krémbe…
…egy tálcán egymás mellé rakjuk és alufóliából keretet hajtogatunk köré. A tejszínt felverjük, a dermedő túrómasszába forgatjuk, majd az ostyákra simítjuk, és 4 órára behűtjük. Az epreket feldaraboljuk, a dinnye…
…köré keretet hajtunk. A habot a dermedő krémbe forgatjuk, majd 20 dkg kivételével belevegyítjük a szőlőt. A krémmel megkent lapokat 2 órára a hűtőbe állítjuk. A szeletekre vágott sütit a…
…hideg vízbe áztatjuk. 2 dl vizet a cukorral, a borral és a citromlével felforralunk. Rövid ideig hűtjük, majd feloldjuk benne a zselatint. A tejszínből vert habot a dermedő zselébe vegyítjük….
…habbá verünk 200 g tejszínt, és adagonként a dermedő joghurtos krémbe forgatjuk. A piskótát két lapra vágjuk. A félbevágott eper felét a krémbe vegyítjük. Az alsó lapot megkenjük, befedjük a…
…Kemény habbá verünk 200 g tejszínt, és adagonként a dermedő joghurtos krémbe forgatjuk. A piskótát két lapra vágjuk. A félbevágott eper felét a krémbe vegyítjük. Az alsó lapot megkenjük, befedjük…
…a citromlikőrrel ízesítjük. A zselatinba 3 evőkanál krémet vegyítünk, majd a többi krémbe keverjük, és a hűtőbe állítjuk. A tejszínt kemény habbá verjük, és a dermedő krémbe forgatjuk. A tésztát…
…tejszínt is a dermedő zseléhez keverem. A krémet további félórára visszateszem a hűtőbe. A piskótalapot kettévágom, az alsó részét visszateszem a tortaformába. Egyenletesen elkenem rajta a krémet, majd befedem a…
…elvegyítjük, majd a többi kávés joghurthoz adjuk, és 3-5 percre a hűtőbe tesszük. A tejszínt kemény habbá verjük, és közben beleszórjuk a másik zacskó vaníliás cukrot. A habot a dermedő…