Bombajó torta
…gázméretű, a másik hagyományos méret. Megsütjük a piskótákat, és vizes konyharuhára borítva azonnal feltekerjük. 2-3 perc múlva visszatekerjük eredeti formájára, és így hagyjuk kihűlni. 1. A tekercset megkenjük a margarinos…

…gázméretű, a másik hagyományos méret. Megsütjük a piskótákat, és vizes konyharuhára borítva azonnal feltekerjük. 2-3 perc múlva visszatekerjük eredeti formájára, és így hagyjuk kihűlni. 1. A tekercset megkenjük a margarinos…
…enyhén savanykás szagúvá kell válnia, majd ismét lecsendesednie, ezzel az erjedés befejeződött. Ebből a masszából elveszünk 1 csészényit, a többit csavaros tetővel ellátott üvegben a hűtőben tarthatjuk, az eredeti mennyiséggel…
…kis sörrel is. Akkor jó, ha a hús egyszerre puhul meg a burgonyával meg a hagymával. Tálaláskor a csontról a húst lefejtem, felszeletelem, majd a csülök eredeti formájához hasonlóan visszhelyezem…
…A hozzávalókból összegyúrt tésztát 1 órát pihentettem a hűtőben. (én másnap estig) Én gombócokat csipkedte belőle, amit ellapítottam, és a tésztagéppel kinyújtottam, majd a szélesmetélt vágóján hajtottam át, és gyorsan…
…kiadós étel, magyar viszonyokra fogalmazva, inkább főzelék, mint leves! Az a finom benne, hogy érződik a paradicsom eredeti íze! A receptet Kata küldte. Köszönjük! Hasonló kategóriák mártások vadhúshoz mártások karajhoz…
…fölötti kevergetéshez, lábasba öntöttem és felfőztem (mint a pudingot). A férjem szerint hidegen is nagyon finom. A receptet beküldte: Cili59 Hasonló kategóriák gesztenyés kifli élesztő nélkül diós kifli leveles tésztából…
…Az élesztőt a cukorral elkevert kevés langyos tejben eldörzsöljük,felfuttatjuk.A liszthez adjuk a zsírt(vagy margarint),a tojást,pici sót és a megkelt kovászt.Jól összegyúrjuk,majd kelni hagyjuk a tésztát.Amikor eredeti térfogatának kb.kétszeresét elérte,félujjnyira nyújtjuk…
…asztal széle felé haladva, körbe-körbe kinyújtjuk-kihúzzuk a tésztát. Olyan vékony legyen a tészta, hogy ha újságot tennénk alá el tudjuk olvasni. A vajat kissé megmelegítjük (épp csak megolvadjon), és megkenjük…
…tésztát, és nyújtófával kissé ellapítjuk. Ezután lisztes kézzel belülről az asztal széle felé haladva, körbe-körbe kinyújtjuk-kihúzzuk a tésztát. Olyan vékony legyen a tészta, hogy ha újságot tennénk alá, el tudjuk…
…kész, ruhával bélelt kosárba teszed. (Mikor lehúzod a fáról, belefújsz, hogy menjen ki a pára.) gyermekkel is készíthető Hasonló kategóriák eredeti őzpörkölt elkészítése eredeti robochef receptek sólett eredeti kürtőskalács recept…