Wellington bélszín
…Ezalatt a húsdarabról minden hártyát lebontunk, mustárral és őrölt borssal bedörzsöljük. Az olajat megforrósítjuk, a húst körös-körül átsütjük rajta, majd tíz percre a sütőbe tesszük, utána langyosra hűtjük. Közben a…

…Ezalatt a húsdarabról minden hártyát lebontunk, mustárral és őrölt borssal bedörzsöljük. Az olajat megforrósítjuk, a húst körös-körül átsütjük rajta, majd tíz percre a sütőbe tesszük, utána langyosra hűtjük. Közben a…
…majd az olívaolajjal vékonyan kikent jénai tál aljára fektetjük. A tömlős sajton vékony lyukat ejtünk, és egyenletesen rányomjuk a szeletekre. Ezt beborítjuk 5-6 szelet pulykasonkával. A tejfölt kikeverjük 1 teáskanál…
…bepácoljuk olaj+kevés mustár+fűszer keverékével. Berakjuk a hűtőbe. Addig a wokban a zsiradékon az apróra vágott hagymát megpirítjuk, majd hozzáadjuk a megfőzött, karikákra vágott répát és a kukoricát. Kicsit összefőzzük, majd…
…a tojásokat egyenként hozzáadjuk, majd simára keverjük. A lisztet a sütőporral, sóval elkeverjük, és a tejjel felváltva a vajas vagy sütőmargarinos, tojásos masszához adjuk. A tésztát egy zsírral vagy sütőmargarinnal…
Hozzávalók: 1 kg franciasaláta alap (fagyasztott) 3 tojás 10 dkg liszt 4 ek. zsemlemorzsa só, bors Elkészítés: Az alapot kiolvasztjuk, villával nagyjából összetörjük. A zöldséget sózzuk, borsozzuk, majd összekeverjük a…
…újra felforrni. Ha felforrt, levesszük a tűzről, és hozzákeverünk 1-2 evőkanál tejfölt. A tejföllel már nem szabad újra felforralni, mert elveszti az ízét. Megjegyzés: A receptet Kardosné Ágota küldte. Köszönjük!…
…még hozzá. Amikor a zöldségek megpuhultak, ezzel a habarással sűrítjük. Egyet forralunk rajta, s mielőtt lekapcsolnánk a tüzet alatta, rászórjuk és belekeverjük a friss petrezselyemzöldet (ha ezt használjuk). Ekkor azonban…
…elkészül! Azoknak ajánlom, akik szeretik a csípőset. Mi nagyon szeretjük, gyors, finom és különleges. A maradék zöldbors hűtőben sokáig eláll. Aki szereti az erőset, többet is tehet bele! A receptet…
…félretesszük. A fagyasztott spenótleveleket felengedjük, és egy kivajazott tűzálló tálba rakjuk. Fokhagymakarikákat szórunk közé. A tetejére tesszük a sózott, borsozott halfiléket, és mindegyikre mascaponét kenünk. 2-3 paradicsomkarikával betakarjuk, majd az…
…a tejben megáztatjuk a nagyobb darabokra vágott zsemlét. A spenótot és az áztatott zsemlét összeturmixoljuk, hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, megborsozzuk, sózzuk. Az olajat felforrósítjuk, a liszttel rántást készítünk. Hozzáöntjük…