Csokitorta VII.

…Kettévesszük, és az egyik felébe teszünk ízlés szerint 1-2 evőkanál kakaót. Két kerek tortaforma aljára teszünk sütőpapírt, majd a széleit kikenjük margarinnal, kilisztezzük, megtöltjük a tésztával, és mehet a sütőbe,…

Diós édesség (mexikói recept)

…1/2 csésze tej Elkészítés A frissen darált dióbelet 2 csésze cukorral, valamint a 4 tojás sárgájával és a margarinnal keverjük össze. A keveréket 1/2 csésze tejjel közepes lángon melegítsük meg,…

Sertésborda paprikás mártásban (amc recept)

…enyhén kiveregetjük, széleit bevagdossuk, és lisztbe mártva félretesszük. A megtisztított vöröshagymát finomra aprítjuk. A burgonyát meghámozzuk, és negyedekre, azaz hasábokra vágjuk. A zöldpaprikát és a paradicsomot megmossuk, kicsumázzuk és felszeleteljük….

Túrófelfújt meggyöntettel

…Kivajazott, porcukrozott formákba töltjük a masszát, és sütőben, vízfürdőbe téve (vagy mikrohullámú sütőben) kigőzöljük. A meggylevet felforraljuk, ízlés szerint tehetünk hozzá cukrot, majd kevés vízzel elkevert keményítővel besűrítjük. Tálaláskor tányérra…

Spenótleves kukoricával

…spenótot és a kukoricát a hagymás lébe, sózom, borsozom, szerecsendióval ízesítem, és hozzáöntöm a tejszínt is, felforralom, és azonnal tálalom. Megjegyzés: Ez a recept úgy született, hogy imádom a spenótot,…

Egyszerű avokádókrém

Hozzávalók: 1 közepes, érett avokádó 1 keményre főtt tojás só bors esetleg fokhagyma, hagyma Elkészítés: Az avokádót keresztben, a mag körül kettévágjuk. Egy rutinos csavarással elválasztjuk a feleket a magtól….

Almás-sajtos rakott csirke

…Sütőbe tesszük, ahol 30 perc alatt elkészül. Megjegyzés: A recept eredetileg salátával írja, mi krumplipürével ettük, de szerintem bármilyen körettel nagyon ízletes. Az alma nagyon pikánssá teszi. Érdemes kipróbálni –…

Janó bá’ kefires pitéje

…sárgadinnyével és besztercei szilvával is. (Mint ahogyan a recept címéből is kiderül, nem a „sajátom”, de már többször kipróbáltam és nálunk mindenkinek nagyon „bejött”.) :-) A receptet beküldte: Pné Veronika…

Bounty-muffin recept

…a cukrot, az olajat és a joghurtot. Könnyedén elkeverjük benne a lisztes keveréket. A tészta felét a mélyedésekbe töltjük. Ráteszünk egy-egy félbevágott csokoládét, és felöntjük a maradék tésztával. A sütőben…

Kukoricadaras kenyer

Hozzávalók: 1 kg finom liszt 200 gr.kukoricadara/maleliszt,polena/ dio nagysagu eleszto,so,viz,cukor Elkészítés: A kukoricadarat/lisztet/megfozni higra.Ha kihult hozza adni az elesztot,lisztet ,1 kanal cukrot,so,dagasztani vagyis tovabb ugy jarni el mint a kenyer…