Mustáros hal 90naposra
…Jól bedörzsölöm mindkét felét sóval, borssal, fűszerkeverékkel, és 1-1 kupaknyi citromlével. Vajjal kikent tepsibe fektetem. A tejfölt és a mustárt jól kikeverem, és szintén befűszerezem. Ráöntöm a halacskákra, úgy hogy…

…Jól bedörzsölöm mindkét felét sóval, borssal, fűszerkeverékkel, és 1-1 kupaknyi citromlével. Vajjal kikent tepsibe fektetem. A tejfölt és a mustárt jól kikeverem, és szintén befűszerezem. Ráöntöm a halacskákra, úgy hogy…
…Egyenként hozzákeverjük a tojásokat is, majd hozzáadjuk a spenótot. Ha jól összeturmixoltuk az egészet, beleöntjük egy sütőedénybe, aminek a belsejét előzőleg valamilyen zsiradékkal kikentünk. Megszórjuk pirospaprikával, szerecsendióval és kesudióval, majd…
…húst jól megmossuk, lecsepegtetjük, majd mindkét oldalát megklopfoljuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Kicsit állni hagyjuk. Közben a paradicsompürét összekeverjük sóval, borssal, kakukkfűvel, kicsi citromlével, ecettel, cukorral. Állni hagyjuk addig, amíg…
…kézzel jól kinyomkodjuk-kicsavarjuk, majd azonnal az üvegekbe töltjük. Ne nyomkodjuk bele túl szorosan, mert akkor a salátaléből nem jut mindenhová, a csalamádé megromlik. A vizet az ecettel, a borssal, a…
…majd az olvasztott vajat vagy sütőmargarint, ezt jól összegyúrjuk, hengerré formáljuk, majd annyi cikkre vágjuk amennyi színt szeretnénk. Mindegyik cikk közepébe csöpögtetek a színező anyagból és jól összegyúrom. Ebből a…
…együtt jól összekeverem. Nem szabad kifelejteni belőle a citromhéjat, fahéjat. A masszát meglocsolom az olvasztott margarinnal, piskótatészta sűrűségűnek kell lennie. A tészta állaga függ a tojás nagyságától, és az alma…
…a morzsát meg a porcukrot hozzáadjuk, jól elkeverjük, és ezt a kissé száraz masszát egy tortaformába simítjuk. (sütni nem kell!) 15-20 percre hűtőszekrénybe tesszük. A töltelékhez a túrót áttörjük és…
…vágom, a vajat leveses fazékban felolvasztom, a hagymát beleteszem és üvegesre párolom. Beleszórom a lisztet, egy-két percig kavargatom, hogy jól elkeveredjenek. Lehúzom a tűzről, ráöntök 6 dl vizet, teljesen simára…
…majd levesszük a tűzről, rászórjuk a tört paprikát, jól megkeverjük, majd az alaplélevével felöntjük. Beletesszük a cikkekre vágott krumplit, és ha felforrt, hozzáadjuk a lesózott haldarabokat, a karikákra vágott zöldpaprikát…
…Közben a bevonót forró vízfürdőben megolvasztjuk. A kókuszcsókokat a csúcsuknál a folyékony csokoládéba mártjuk. Teljesen megszárítjuk, végül jól záródó dobozba tesszük. Megjegyzés: Hosszabb ideig eltartható, ha jól záródó edénybe tesszük….