Hekemuki

…összetörjük. A hagymát apróra vágjuk. Az összes hozzávalót villával összekeverjük. Azért kell villát használni, mert a tojás így marad darabos. Legjobb, ha egy napot áll, de frissen is nagyon finom….

Gazdagon rakott cukkini

…hogy egy kicsit megbarnuljon. Utána kisütjük a húst ugyanígy. Közben a rizst megfőzzük. Tepsi aljára lerakjuk a cukkinit. Nem kell kikenni a tepsit, mert a cukkini olajos marad. A cukkini…

Gombás melegszendvicskrém

…apróra vágjuk, kevés olajon megpároljuk, hozzáadunk egy pici pirospaprikát, majd a megtisztított, apróra darabolt gombát, átforgatjuk, megszórjuk ételízesítővel, és addig pároljuk, míg csak kevés lé marad rajta. Ekkor hozzáadunk kevés…

Legyező tekercs

…kerüljön. Ráborítjuk a piskótalapot, (persze marad a széléből, ezért vágjuk szépen méretre). A piskóta tetejére felolvasztott csokimázat öntünk. A süteményt dermedés után a gerincek mellett szeleteljük. Felszelve olyan lesz, mint…

Nagyi piskótatortája – Moncsinak, hogy meglegyen :)

…elkészíteni. Két nap múlva (persze csak ha marad belőle) is ugyanolyan finom – feltéve, ha hűtőben tárolod. :) Gyors, egyszerű, isteni. 20 perc + hűtés (4-5 óra) Elkészítési idő: 20…

Paradicsomos-tonhalas tészta

…reszelt sajttal. Megjegyzés: Ha a halkonzerv olajos, akkor a saját olaján lehet párolni. Nagyon laktató tészta, aki szereti a halat, annak nagyon fog ízleni. Ha marad a szószból, érdemes piritósra…

Mézes csirkecombok almás-tökmagos zellersalátával

…alufóliába csomagolva 1 órán keresztül 180 fokos sütőben sütjük. Majd kibontjuk a csomagok tetejét, az alján marad a finom szaft, és 10 perc alatt pirosra sütjük. A zellert és az…

Sütőben sült krumpli fehérborral

…a bor alkoholtartalma elpárolog és csak az aromája marad meg. A receptet és a fotót Kgizike küldte. Köszönjük! Hasonló kategóriák hurkasütés elektromos sütőben burgonyakrokett sütőben fasírtgolyó sütőben napraforgómag pirítása sütőben…

Mákos guba III.

…kiflit teszünk, majd porcukros mákot szórunk rá, megint kiflit és megint mákot, amíg elfogynak a hozzávalók. Ha marad még mák, szórjuk meg a tetejét is vele. Ha szeretnénk, akkor 7-8…

Gyuvecs II.

…megkentem tejföllel – karikára vágott paradicsommal is kirakom, és a hús után marad pecsenyeszafttal meglocsolom. Addig sütöm, míg a teteje szép piros lesz, és a paradicsom is pirulni kezd. Megjegyzés:…