Sült cékla
…meglocsoljuk, és ízesítjük ízlés szerint (kb. 2-3 evőkanál) balzsamecettel. Megsózzuk, alufóliával lefedjük, majd sütőben addig sütjük, amíg megpuhul, de még roppanós marad (kb. 60 perc). A fóliát levesszük, pár percig…

…meglocsoljuk, és ízesítjük ízlés szerint (kb. 2-3 evőkanál) balzsamecettel. Megsózzuk, alufóliával lefedjük, majd sütőben addig sütjük, amíg megpuhul, de még roppanós marad (kb. 60 perc). A fóliát levesszük, pár percig…
…roppanós lesz a tészta, és nem tud szétfőni.) Közben: – a sütőt előmelegítjük jó forróra – a szalonnát felkockázzuk, kiolvasztjuk a zsírját, majd hozzáadjuk a karikákra vágott pórét, és egy…
…hozzákeverjük a margarint. Megtöltjük, és kívülről is ezzel a krémmel vonjuk be a tortát. Megjegyzés: Csokikrémes, pirult diós, illatos, roppanós… szóval isteni. Igazi ünnepi finomság. A receptet Forint küldte. Köszönjük!…
…csomagold be alufóliával, és állítsd egy nagyobb tepsibe. Ebbe önts annyi vizet, hogy az a tortaforma feléig érjen.160 fokra előmelegített sütőben süsd 25-30 percig. Teteje kissé roppanós, közepe lágy, olvadt….
Hozzávalók: 2 közepes cukkini (kb. 50 dkg) 2 db konzerv hámozott paradicsom (szezonban természetesen friss) 1 egész szárított paradicsom apróra vágva 1 kis fej lilahagyma 1 gerezd fokhagyma 1 evőkanál…
…sütőpapírral borított sütőlemezre helyezzük. Ne túl közel egymáshoz, mert megnőnek! Előmelegített sütőben 170 fokon aranybarnára sütjük. Vigyázzunk, hamar elkészül! Tanácsok: Finom, roppanós keksz lesz a végeredmény. A receptet beküldte: mézeszserbó…
…A rizst sós vízben megfőzzük, majd lecsöpögtetjük. A töltött húst tányérokra tesszük, szósszal meglocsoljuk, rizzsel körítjük, és korianderrel díszítjük. Tanácsok: Édes-savanyú szószt és wokban, szezámolajban roppanós puhára sült zöldségeket kínálhatunk…
…amelyben addig főzzük őket, míg megpuhulnak. Fontos, hogy maradjanak egyben, és roppanós puha legyen a húsuk. Vegyük ki a körtéket a szirupból, csöpögtessük le őket egy tányéron, végül tegyük a…
Hozzávalók: kb. 50 dkg szikkadt kenyér, 4 csirkecomb, 4 gerezd fokhagyma, só és frissen őrölt bors, 15 dkg finomliszt, 2 tojás, 3 evőkanál tej, 10-15 dkg libazsír. A roppanós krumplihoz:…
…kívánna alá, csak érzéssel, mert a dolog lényege épp a roppanós, fűszeres, ízletes zöldség, nem a szétfőtt izé… A paprikát a legvégén adjuk csak hozzá. Az ananászt lehet belefőzni is,…