Lencsés madársaláta kuszkusszal

Hozzávalók:
madársaláta
fetasajt
salátaízesítő fűszer
1 gerezd fokhagyma
1 üveg előfőzött lencse (500 gr)
1 bögre kuszkusz
1 diónyi vaj

Elkészítés:
Egy tálban kikeverjük a salátafűszert (általában 3 evőkanál olaj, 3 evőkanál vízben elkeverve a salátapor). Ha nincs salátafűszerünk, használhatunk apróra vágott snidlinget minimális ecettel például.

Ezután beletesszük a megmosott salátát, ráöntjük a lencsét és az apró kockára vágott fetasajtot, valamint az aprított fokhagymát. Érni hagyjuk, míg a kuszkusz elkészül.

Egy edényben fél liter vizet forralunk 1 evőkanál olajjal és 1 evőkanál sóval. Amikor a víz felforrt, beleöntjük a kuszkuszt, és levesszük a tűzről. Gyorsan kevergetjük, és hozzádjuk a vajat. Pár percig kevergetjük, leginkább villával, hogy szépen elváljanak a szemek egymástól.

Mikor a kuszkusz kész, tálalhatunk. Kis tálkák aljára kuszkuszt, majd rá salátát merünk.

Tanácsok:
Könnyü étel, nyáron akár grillezéshez is, húsevőknek, vegetáriánusoknak egyaránt.

A receptet beküldte: csorieva

Hasonló kategóriák