Rakott vaddisznókaraj székelyesen

Hozzávalók:
fél kg vaddisznó karaj(süldő vagy malac a legjobb), 10 dkg zsír,
1fej vöröshagyma,
0,3kg darált sertéshús(ez is lehet a vadból),
1-1 kávéskanál törött bors,
majoránna,
15 dkg füstölt kolbász,
4 db savanyú káposztalevél,
20 dkg füstölt szalonna,
80 dkg savanyú káposzta,
1 csomó kapor,
4 dkg liszt,
4 dl tejföl,
só.

Elkészítés:
A karajból négy-öt egyforma nagyságú 10-12 dkg-os szeletet vágunk, enyhén kiklopfoljuk és megsózzuk. Kevés zsírban a hússzeleteket elősütjük, majd félretesszük. A sütésből visszamaradt zsírban finomra vágott vöröshagymát üvegesre pirítunk, majd hozzáadjuk a darálthúst, sóval, borssal, majoránnával ízesítjük és megpároljuk. Amikor kihűlt, egyenlő részekre osztva a hússzeletek tetejére halmozzuk, erre tesszük a vékony szeletekre vágott füstölt kolbászt. Ezután savanyú káposztalevelekbe burkoljuk, és vékony zsineggel átkötjük, hogy jól tartson a káposztalevél a töltelék körül. A füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk, lábasba téve kiolvasztjuk, hozzátesszük a kimosott, szálas savanyú káposztát, megsózzuk, kevés vízzel felengedjük, és a tetejére rakjuk a káposztába burkolt hússzeleteket. Lefedve, közepes tűzön készre pároljuk. Ezután a gombócokat kiszedjük, majd eltávolítjuk a zsinegeket. Az metélt káposztába keverjük bele a morzsolt kaprot, és tejfölös habarással sűrítve, néhány percig forraljuk. Tálaláskor a káposztára helyezzük a káposztalevélbe burkolt hússzeleteket, kevés tejföllel leöntjük és friss, vágott kaporral megszórjuk.

Tanácsok:
Mindenképp száraz rosé- vagy vörösbort kínáljunk hozzá.

A receptet beküldte: almeno