Hozzávalók:
-30 dkg burgonya
-1 tojás
-5 – 7 dkg darálthús
-1 db kisebb fej vöröshagyma
-őrölt fehérbors
-csipetnyi szerecsendió
-finomliszt
-2 dl tejföl
-1 mokkáskanányi, édes fűszerpaprika
-zsemlemorzsa
-étolaj a sütéshez
-só
Elkészítés:
A burgonyát megmossuk és meghámozzuk, majd ismét megmossuk. Ezután lereszeljük a reszelő fínomabb résein, majd a burgonyalevét gyorsan kinyomjuk – azért, hogy ne barnuljon be, néhány csepp citromlevet adjunk hozzá – majd ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. A hagymát szintén megreszeljük – így sütés közben nem fordul ki a krokettből – hozzáadjuk a masszánkhoz, majd belereszelünk frissen kevés szerecsendiót és jól összedolgozzuk. A masszából gombóckákat formázunk, a közepébe pedig a darált húsból teszünk, – melyet a vagdalthúshoz hasonlóan fűszerezünk – ezután a gombócokat összezárjuk bundázzuk, majd forró olajban aranybarnára sütjük.
Tanácsok:
Önálló – tejföllel leöntve – ételként, de különleges köretként is, friss zöldsalátával felszolgálhatjuk.
Elkészítési idő: 55 perc
A receptet beküldte: Margitanya