Galyasági krumplipaprikás fokhagymával, bográcsban

Hozzávalók:
20 dkg. húsos császárszalonna,
1 kiskanál sertészsír,
15-2o dkg. füstölt kolbász, (vagy 2 pár virsli)
2 nagy fej vöröshagyma,
4-5 gerezd fokhagyma,
2 evőkanál fűszerpaprika,
l db. nagyobb zöldpaprika,
2 szem érett paradicsom,
l db. csöves erős paprika,
só, (ízlés szerint)
1 késhegynyi őrölt fekete bors ( ízlés szerint)
l kiskanál köménymag,
1,5 kg. tisztított burgonya

Elkészítés:
A vékony csíkokra vágott császárszalonnát a felolvasztott zsírba dobva erős tűzön pirítjuk, majd onnan levéve hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát és szalmasárgára pároljuk. Ekkor hozzáadjuk az előzetesen megtört köménymagot és az apróra szeletelt fokhagymát, tűzről levéve a fűszerpaprikát és keverés után kevés vizet aláöntve kissé sózzuk, forraljuk. Ekkor belerakjuk a felszeletelt zöld és csöves paprikát, a cikkekre vágott paradicsomot és pár perc múlva a hosszában felvágott burgonyát is. Az egészet felöntjük vízzel úgy, hogy a burgonyát ellepje.Szükség szerint sózzuk és kb. 30 -35 percig főzzük. Ekkor belerakjuk a vékonyabban felszeletelt kolbászt, amit újabb 1O perc főzést igényel.Ha műbeles virslit adunk mellé, azt egészbe hagyjuk, de a műbőrt lehúzzuk.
Lassú tűzön főzzük készre.
Friss kenyér és uborkasaláta illik hozzá.

Elkészítési idő: 90 perc

A receptet beküldte: varbóc