Tarka pite

…tészta hozzávalóiból piskótát sütünk az első tészta tepsijében, amelyet előzőleg alufóliával béleltünk ki. A 200 fokra melegített sütő hőfokát a piskóta behelyezését követő 1 percen belül 150 fokra visszavesszük, majd…

Reform Rákóczi túrós

…alját evvel a keverékkel kell kibélelni. Érdemes jól lenyomkodni, így könnyebb lesz majd a szeletelés. Közepesen meleg sütőbe 10 perc alatt elősütöd. Amikor langyos jöhet rá a baracklekvár. Amíg hül,…

Paradicsomos-sajtkrémes lepény

…lisztet. Egy tálban letakarva, 1 óra alatt a duplájára kelesztettem. A sajtkrémet kikevertem a tejszínnel, majd befűszereztem. Hozzáadtam a keményítőt, jól eldolgoztam, hogy csomómentes legyen. Az előkészített fokhagymákat vékony lapokra…

Vaníliakrémes torta

…belőle, liába csomagoljuk, és fél órára hidegre tesszük. A citromot forró, folyó víz alatt gondosan megmossuk, szárazra töröljük, 2 kisujjnyit levágunk belőle, aztán kinyomjuk, és átszűrjük a levét. A vaníliarudat…

Eszter kocka

…egyenletesen elolvad benne minden. Kicsit hűlni hagyjuk. A tejszínt kemény habbá verjük. Először a mascarponét keverjük az olvasztott csokiba, utána a felvert habot. Addig keverjük, amíg kemény állagú krémet kapunk….

Kakaós pillangó

…tál falától. Átgyúrom. Letakarva hűtőbe teszem, 1 óra alatt duplájára kelesztem. Ezalatt habosra keverem a töltelék hozzávalóit, és a hűtőbe teszem. A megkelt tésztát vékonyra, kb. 30×50 cm téglalappá nyújtom….

Spaghetti tutto mia Bugri:)

…vízmennyiséget helyettesíthetik az oliva bogyó levével,mert nagyon érdekes, kellemesen pikáns ízt ad a szósznak. Ha észrevesszük, hogy a főzés időtartama alatt folyamatosan fő el a mártás leve, akkor mindenféleképpen pótoljuk…

Isteni tönkölykenyér

…mélyedést vágunk. Mielőtt a 180 fokra előmelegített sütőbe tolnánk, a tetejét vízzel megkenjük. 40 perc alatt készre sül. Rácson hagyjuk kihűlni. Tanácsok: Akkor jó, ha az alját megkopogtatva kongó hangot…

Angi féle vega brassói

…több, de ha sietsz, fél óra is elég neki. Illetve mint az elkészítésnél is írtam a tofu alatt legyen szaft. Ha sütés közben olajat csorgatsz alá, remekül összekeveredik a fűszerekkel…

Mézes-diós sült alma

…összekeverjük, és megtöltjük vele az almákat. A megtöltött almákat egy lapos jénai tálra tesszük, és meglocsoljuk a maradék mézzel. Forró sütőben (kb: 160°C-on), 20-25 perc alatt megsütjük. gyermekkel is készíthető…