Bohém halpuding

Hozzávalók:

  • 40 dkg halfilé,
  • 1 csapott kiskanál só,
  • 1 mokkáskanál őrölt fehér bors,
  • 1 dl tejszín,
  • 2 tojás,
  • 2-3 evőkanál fehér vermut,
  • pár csepp citromlé
  • A formák kikenéséhez:
  • 4 dkg vaj,
  • a mártáshoz:
  • fél fej vöröshagyma,
  • 3 dkg vaj,
  • 0,5 dl fehérbor,
  • 1 kiskanál ételízesítő,
  • 1 dl tejföl,
  • 1 dl tejszín,
  • 3 evőkanál fagyasztott parajpüré

Elkészítés:

A halat kis kockákra vágjuk, megsózzuk, megborsozzuk, 0,5 deci tejszínnel leöntjük, és letakarva legalább fél órán át hűtőszekrényben pácoljuk.
Ezután a maradék tejszínnel turmixoljuk vagy pépesítjük. A tojásokat felverjük, a halas masszához öntjük, a vermuttal ízesítjük, megsózzuk, megborsozzuk, citromlevet csöpögtetünk bele. 8 kisebb pudingformát vagy kávéscsészét kivajazunk, és a masszával háromnegyedig megtöltjük. Tepsibe állítjuk, vizet töltünk köréjük, s félig letakarva a sütőben, kis lánggal (130 °C) kb. 30 percig pároljuk.
A mártáshoz a hagymát fölaprítjuk és a vajon megfuttatjuk. A bort és az ételízesítőt hozzáadjuk, a tejföllel és a tejszínnel fölöntjük, a parajpürét belekeverjük, és 1-2 perc alatt mártás sűrűségűre forraljuk, ha kell, egy kevés vízzel hígítjuk.
Tálaláskor a halpudingot – miután a formákból kiborítottuk – tányérra rakjuk, és parajmártással körülöntjük. Párolt rizs és póréhagymával párolt sárgarépa illik hozzá.

i idő: 1 óra
1 adag 3060 kJ, 310 kcal