Ulmi torta

…étkezési keményítővel, tejföllel és a reszelt mandulával sűrűre főzzük. Lehűtjük és megtöltjök vele a tortát. Bekenjük a tortát a porcukorban elkevert citromlével, vagy a gőz fölött olvasztott tortabevonóval. A pisztáciával…

Banános gyümölcstorta

tortalapra öntjük. Ezután a banánt karikákra vágjuk, és a torta tetejére egyenletesen elosztva rápakoljuk. Utána elkészítjük a zselatint a zacskó hátoldalán található utasítás szerint, és bevonjuk vele a torta tetejét….

Málnás charlotte-torta

…tetejére (ami később az alja lesz) piskóta kerül. Hűtőszekrényben dermedni hagyjuk, majd tálra borítjuk (ha folpackkal béleltük előtte, akkor azt lehúzzuk róla), és az előírás szerint felolvasztott tortazselével körbeecseteljük, hogy…

Kockás torta

…hólyagosra keverünk a tűzön. 2 evőkanál kakót teszünk bele, majd lehúzzuk a tűzről. 5 dkg vajat simára keverünk benne. Amikor kihűlt, a torta tetejére kenjük. 24 órára a hűtőbe tesszük….

Ünnepi diótorta

…a díszítésre. A diót száraz serpenyőben kevergetve illatosra pirítjuk, aztán a cukorral együtt finomra őröljük. A csokit apróra törjük, és az olajjal együtt folyósra olvasztjuk enyhe gőz fölött. Amikor már…

Narancslétorta

…át az alját. Folpackkal betakarjuk, és egy napra hűtőszekrénybe tesszük. A töltelékhez a tejszínt a narancsszörppel habbá verjük, összekeverjük a forralt tejben feloldott zselatinnal, és még melegen a tortára kenjük….

Tiramisu torta

…hozzáadjuk a vajkrémet és a tejfölt. A vízben feloldott zselatint felfőzzük, és ha langyosra hűlt a vajkrémhez keverjük. Végül a tojások keményre vert fehérjét is a krémhez adjuk. A kávéba…

Puncspille-torta

…A fehérjét a cukorral gőz felett felverjük. A torta alját megkenjük vékonyan a lekvárral. Rásimítjuk a krémet, majd a tésztalappal beborítjuk, és a habbal a tetejét bevonjuk. Pár órára behűtjük….

Igazi citromtorta

…Elkészítés: Keverjük habosra a margarint a cukorral. Egyenként, jól eldolgozva adjuk hozzá a tojásokat a masszához. A lisztbe reszeljük bele a citromok héját, keverjük bele a sütőport, sót. Ezt kanalanként…

Túrós-csokis torta

…elegyengetjük. Ha ez kész, vastagon, vagy ízlés szerint beszórjuk a tetejét a cukrozatlan kakaóporral, hogy szépen elfedje. Pár óra múlva, ha összeállt a torta körbevágjuk, és leválasztjuk a tortaforma oldalát….