Diós kuglóf III.

…sütőport a lisztbe szórjuk, majd a tejföllel és az olvasztott margarinnal együtt a kikevert tojáshoz adjuk. Egy kuglófformát margarinnal kikenünk, zsemlemorzsával megszórjuk, majd a diós masszával megtöltjük. Előmelegített sütőben, a…

Csokitorta III.

…is belecsöpögtetjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és óvatos mozdulatokkal az előzőkbe forgatjuk. Egy 24 centi átmérőjű tortaformát kivajazunk, a tésztát egyenletesen belesimítjuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses…

Epres muffin

…és vágjuk apróra az epret. Keverjük össze a krémsajtot a tejszínnel és a cukorral. A tészta felét osszuk el a muffin sütőben, szórjuk rá az apróra vágott epret, és tegyünk…

Túrófelfújt meggyöntettel

…Kivajazott, porcukrozott formákba töltjük a masszát, és sütőben, vízfürdőbe téve (vagy mikrohullámú sütőben) kigőzöljük. A meggylevet felforraljuk, ízlés szerint tehetünk hozzá cukrot, majd kevés vízzel elkevert keményítővel besűrítjük. Tálaláskor tányérra…

Olvadós csokoládés desszert

…és igazságosan elosztjuk bennük a masszát. Légkeveréses sütőben 200 fokra előmelegített sütőben pontosan 8 percig sütjük. 10 percig állni hagyjuk, majd tányérokra borítjuk, karamell mártást vonalazunk köré, és azonnal megesszük….

Mokkatorta

Hozzávalók elkészítés:20 – 30 perc nehézség:normál sütési hőfok:mérsékelten meleg sütőben sütési idő:nincs megadva 15 dkg cukor 4 tojás 4 tojássárgája 15 dkg liszt 5 dkg vaj vagy sütőmargarin A töltelékhez…

Ropogós sajtos lapok

Hozzávalók elkészítés:40 perc nehézség:könnyű sütési hőfok:forró sütőben sütési idő:10 perc 15 dkg margarin 15 dkg liszt 15 dkg reszelt sajt pirospaprika őrölt bors 1 tojás só 1 evőkanál zsír vagy…

Szezámmagos, mákos rudak

Hozzávalók elkészítés:– nehézség:Nincs beállítva sütési hőfok:forró sütőben sütési idő:nincs megadva 8-10 dkg reszelt sajt 1 tojássárgája 1 dl tejföl csapott kanál só 25 dkg Rama 1/2 cs. sütőpor 40 dkg…

Zabpelyhes-mogyorós-csokis keksz

…beledolgozzuk. A masszából nedves kézzel kisebb (diónyi) golyókat formálunk, és sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk. A tetejüket nedves tenyérrel vagy egy pohár megnedvesített talpával ellapítjuk. 3. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180…

Lecsós palacsinta ínyenceknek

…jénai tálba helyezzük úgy, hogy ha kész, majd egyenként könnyen kiszedhető legyen. A tetejére a tejfellel elkevert Rafinéria sajtszószt öntjük, és ízlés szerint reszelt sajttal megszórjuk. Majd előmelegített sütőben vagy…