Marseille-i halas omlett

Hozzávalók: (6 személyre): 20 dkg tengeri hal, 1 paprika, 1 fej hagyma, 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál olaj, metélőhagyma kívánság szerint, 8 tojás, 2 dl tej vagy folyékony tejszín, só,…

Tepsiben sült busa

…hűtőben tároljuk (pácoljuk). Egy kivajazott tepsibe vagy jénai edénybe belehelyezzük az előkészített halat, a karikára vágott hagyma és burgonya kisebb részét a hasüregbe helyezzük, a többit a hal köré terítjük,…

Aljotta (Máltai halleves)

Hozzávalók: 80 dkg hal 2 vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 5 szem paradicsom 1 evőkanál paradicsompüré 8 dkg rizs 2 ek olaj só őrölt bors babérlevél mentalevél majoránna Elkészítés: A felaprított…

Harcsa babérszószban

…percig pároljuk a halat. Azután a halat kivesszük és a levét forralással besűritjük. Egy másik serpenyőben felhevitjük az olajat és a hal mindkét oldalát szép barnára piritjuk rajta. Melegen, a…

Párolt ördöghal

…víz alatt hirtelen lehűtjük. A cikórialeveleket frissentartó fóliára egymás mellé fektetjük. A halfilét sóval és sáfránnyal ízesítjük és a cikórialevelekre helyezzük. A fólia segítségével a leveleket a hal köré tekerjük….

Rizses hal II.

…a szalonnát, és kiolvasztom a zsírját. Kiveszem a szeleteket, félreteszem. Az apróra vágott hagymát megdinsztelem a szalonnazsíron, majd ráteszem az összedarabolt halat. Erős lángon sütöm, majd óvatosan megfordítom a halszeleteket….

Grillezett hal

Hozzávalók: – 1 közepes halfile – citromle – so, bors – egy fel kigyouborka – 1 pohar sovany joghurt, vagy tejföl – 1 teaskanal oliva olaj – curry por –…

Grillezett halszeletek zöld salsával

Hozzávalók: – 4 szelet hal (lehet lazac, tőkehal, lepényhal vagy tonhal) olívaolaj – citromlé – A szószhoz: – 4 evőkanál olívaolaj – 2 db újhagyma – 5 evőkanál friss korianderlevél…

Vegyes halászlé Kárpátalja módra

Hozzávalók: 1 egész harcsa 1 egész ponty 1 db citrom 3 szál kapor 1 csokor petrezselyem só bors ételízesítő Erős Pista pirospaprika 1 fej hagyma halászlésűrítmény vagy halászlékocka zsír ízlés…

Sajtkrémes sülthal filé

Hozzávalók: 6-8 szelet hal filé 250 g krémsajt tej só liszt vaj fokhagyma kapor snidling (opcionális) rizs Elkészítés: A halakat sós tejben kiengedjük. Lecsöpögtetjük, majd lisztben megforgatjuk. Az elkészített halakat…