Rózsapite

…lekvárt, összekeverjük. Ne legyen túl sok leve, nehogy a későbbiekben kifolyjon a tésztából. A levelestésztát 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk, erre helyezzük a tölteléket, egyenletesen eloszjuk, majd feltekerjük. Egy 3×4-es muffinformát…

Krémes sajttekercs

…és enni! :) Jó étvágyat! Megjegyzés: Alapjába véve ez egy nagyon könnyű recept lenne, csak a sajttal ügyeskedni kell. Látható a képen is, hogy nekem sem a legtökéletesebb, de az…

Eperjoghurt torta

…ráöntük a krémet – vagy ha háromba vágtuk a piskótát csak az egyharmadát. (Nem baj, ha folyik, mert a végén hűtőszekrénybe kell tenni legalább 2 órára.) Ha megdermedt a krém,…

Barackos tortácskák

…a liszttel és a tojással összegyúrjuk. Folpackba csomagolva 30 percre hűtőbe tesszük. A tésztát kis tortaformákba nyomkodjuk, a széleket magasabbra kell felnyomkodni, az alját pedig meg kell szúrni villával, és…

Tarhonyás-zöldbabos paprikás krumpli

…főzzük, közben ha kell – szinte biztosan kell majd – pótoljuk a vizet. Hozzáadjuk a karikára vágott virslit, és néhány perc alatt készre főzzük. Megjegyzés: A receptet Vihar küldte. Köszönjük!…

Lasagne sült paprikával és füstölt házi sonkával

…lennie. Ezután 1 sor lasagne-tésztát egy kikent tepsi aljára teszünk, megkenjük a sonkakrémmel. Erre tesszük egymás mellé a sültpaprika-szeleteket, és egy kevés reszelt sajtot osztunk el rajta. A paprika által…

Firenzei hal

Hozzávalók: 8 szelet tengeri hal 3-4 paradicsom 3-4 gerezd fokhagyma mascarpone vagy krémsajt egy zacskó mirelit spenót só bors füstölt sajt Elkészítés: Ki kell vajazni egy tepsit, beletenni egy vastag…

Édes rakott tészta II.

Hozzávalók: masni- vagy kockatészta tej házi készítésű baracklekvár (kinek mi tetszik) őrölt dió (nem kell sajnálni) fahéj Elkészítés: A tésztát a tejben majdnem készre főzzük (vigyázzunk, nehogy leégjen az alja,…

Magyaros rakott csirke

kell rakni.Burgonyát sorba,mint a rakott burgonyánál,sózod,majd rá a hagymaréteg,a hús,azt sózod,borsozod,majd paradicsom és paprika réteg.A tetejére tedd rá a karfiol darabokat vagy brokkolit.egy felvert tojást,egyadag tejföllel,vízzel,és sóval simára keversz,és…

Vödrös savanyúság

…stb. Ahogy fogy, lehet pótolni. 1 évig folyamatosan lehet rakosgatni. Minden pótlás után 8 napot kell várni, utána fogyasztható. Olyan, kb. 20 l-es, műanyag vödröt kell hozzá vásárolni, aminek jól…