Szezámmagos csirkefalatkák tojásos rizzsel

Hozzávalók:

  • 50 dkg csirkemell kis kockákra vágva
  • A páchoz:
  • 1-2 kiskanál só
  • 2 kiskanál csirkehús pác vagy fűszerkeverék
  • 2 kiskanál cukor
  • 3 evőkanál bor (fehér és vörös is jó)
  • 2 evőkanál szójaszósz
  • 1,5 kiskanál olaj
  • A bundához:
  • 6 evőkanál finomliszt
  • 3 evőkanál keményítő
  • 1,5 kiskanál sütőpor
  • 1 kiskanál só
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál olaj
  • annyi víz, hogy sűrű palacsintatészta legyen (~ 1 dl)
  • A mázhoz:
  • 2-3 evőkanál méz
  • 2-3 evőkanál ketchup
  • 1 evőkanál borecet
  • szezámmag
  • kínai chiliszósz és Erős Pista ízlés szerint
  • A körethez:
  • 25 dkg rizs (vagy nagyjából annyi, amennyi 4 személynek kell)
  • 2 tojás

Elkészítés:

A húst beleforgatjuk az elkészített pácba, és egy éjszakára a hűtőbe tesszük. A bundát elkészítjük, hogy sűrű palacsintatészta sűrűségű legyen, majd az ebben megforgatott húskockákat forró olajban aranybarnára sütjük. Közben elkészítjük a mázat. Aki nem szereti a csípőset, a chiliszószt és az Erős Pistát kihagyhatja. A kisült húsokat a mázban megforgatjuk, és egy tálba szedjük.

A rizst megfőzzük, közben egy serpenyőben olajat melegítünk, és a két felvert, megsózott tojásból rántottát készítünk. Fakanállal gyorsan kevergetjük, és minél apróbb darabokra szaggatjuk. Ha kész, beleforgatjuk a rizst. Én még petrezselyemzölddel díszítettem, de ez kihagyható.

Lehetőleg frissen tálaljuk. :)

Megjegyzés:

Nem biztos, hogy a kínaiak is így csinálják, de szerintem nagyon finom. :)

A receptet és a fotót Benedekorsi küldte. Köszönjük!