Gyömbéres-citrusos csirkecomb

…1 teáskanál kurkumával, valamint kevés fehérborssal és korianderrel ízesítjük. A combokat a páclével nyakonöntjük, a maradék citromból pedig vastagabb cikkeket vágunk, amiket a csirkecombok mellé fektetünk. Alufóliával az egészet letakarjuk,…

Diós fokhagymamártás

…elkeverjük a fokhagymával, olajjal és ecettel ízesítjük, ha kell, sózzuk, és a finomra őrölt diót a krémhez keverjük. Megjegyzés: Halhoz, húsfélékhez illik, de kítűnő pirított kenyéren vagy főtt zöldség mellé….

Belga rakott cikória

…és két deka vajjal kikent tűzálló tálba egymás mellé fektetjük. A maradék vajon a lisztet megfuttatjuk (de nem barnítjuk meg), és a hideg tejjel felöntve simára keverjük, kevergetve mártássá főzzük….

Meggyes rakott piskóta

…Az egészet bevonhatjuk habbá vert tejszínnel, és 4 órára hűtőbe tesszük. Fokozhatjuk az élvezetet, ha tálaláskor csokiöntetet adunk mellé, 2 dl tejszínben felolvasztunk 10 dkg étcsokit. Hasonló kategóriák piskóta őzgerinc…

Húsvéti fonott kalács

…3 részre osztjuk, majd egyenként rúddá hengergetjük. Egymás mellé tesszük, végüket összenyomjuk, befonjuk. Margarinnal kikent tepsibe fektetjük. 30 percig ismét kelni hagyjuk. Végül a tejjel simára kevert tojássárgával megkenjük, és…

Trubelka

mellé tesszük. Vigyázat, megnőnek! Ügyeljünk arra, hogy legyen elég helyük a növekedéshez! Tojássárgával megkenjük a tésztákat, és 20 perc alatt készre sütjük őket. Ha megsültek, langyosra hűtjük, és kesztyűs kézzel…

Joghurtban pácolt zöldséges csirke mazsolás rizskörettel

…soknak találjuk a levét, akkor a fedőt levéve magasabb lángon kevergetjük pár percet. Ha elkészült, a mazsolás rizst hozzá keverhetjük, vagy ha jobban tetszik, mellé rakva tálaljuk. Jó étvágyat! Megjegyzés:…

Foltos mobil

…rakom. A tetejére valót összekeverem, és a piskótába dobálom evőkanállal szépen egymás mellé vagy, összevissza, mindegy. Előmelegített sütőben pirulásig sütjük. Ha elkészült kockára vágjuk. Dekoratív, gyors süti. gyermekkel is készíthető…

Rumos bukta

…sarkait összefogva egy batyuformát készítünk. A buktát olvasztott margarinba mártjuk és a sütőlapon egymás mellé rakjuk úgy, hogy a sima oldaluk legyen fölfelé. Még 20 percig kelesztjük.180 °C-ra előmelegített sütőben…

Svéd gyömbéres keksz

…összes fűszert egy kis tálkában, és magunk mellé készítjük. A tésztához a lisztet beletesszük egy nagy tálba, és hozzászórjuk a szódabikarbónát, a sütőport, fűszerkeveréket és 1 kávéskanál híján az összes…