Natúr szelet újkrumplival

…kb. 10 percig sütjük. A húst kiklopfoljuk. A serpenyőben felhevített olajon mindkét oldalát kb. 2 percig sütjük magas hőfokon, majd sózzuk, borsozzuk. A burgonyát sóval, borssal és a lecsipkedett rozmaring…

Szalonnás-hagymás lepény

…cm magas pereme legyen. Belekanalazzuk a szalonnás hagymát, majd ráöntjük a tojásos keveréket és a sütőbe tesszük. Kb. 50-60 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, ha a teteje kicsit megbarnul….

Sonkás kelbimbó

…őrölt köménnyel ízesített olajba belekevertem. (A sóval nagyon csínján bánjunk, mert a sonka is sós, akár egészen elhagyható a só. Könnyebb beletenni utólag, mint kivenni belőle. :) ) Egy magas

Kókuszos-ananászos torta

…citromlével habbá verjük. A szirupot 4-5 perc forralás után a tojáshab alá öntjük, közben robottal folyamatosan magas fokozaton keverjük. Amikor kihűlt, robotgéppel apránként hozzákeverjük a margarint, majd ha már elég…

Humusz (csicseriborsókrém)

…tejszín (ez nem muszáj bele) Elkészítés: Turmixba pakolunk minden hozzávalót, és krémes állagúra keverjük. Megjegyzés: Mártogatósnak, pirítóshoz, elõételnek vagy húsok mellé kiváló étel. Magas fehérjetartalmú. A receptet -Marcipán- küldte. Köszönjük!…

Görög jegeskávé

Hozzávalók: 1 teáskanál instant kávé 1-2 teáskanal cukor kevés tej víz jég Elkészítés: Az instant belerakod egy magas pohárba. Ha édesen szereted, akkor 2 kanál cukor, ha közepesen, akkor csak…

Disznótoros rakott káposzta

…sóval, fél fej megtisztított vöröshagymával. A hurkát és a kolbászt még vágható szélességű karikákra szeljük. A szalonnát (lehet enyhén füstölt is) felkockázzuk, elkeverjük a káposztával. Egy magas falú sütő tepsit…

Csokikocka

…puha margarint a cukorral habosra keverjük. Beledolgozzuk a tojásokat, majd a tejet. Hozzáadjuk a kétféle lisztet, a sütőport, és a cukrozott kakaóport. Közepes, magas falú tepsibe öntöm, és előmelegített sütőben…

Szalonnás-húsos rakott tészta

…elbír. Kb. 10 percig pároljuk, majd felöntjük a tejszínnel, és besűrítjük. A tésztát kifőzzük, és a húsos raguval együtt beleöntjük egy magas falú, kb. 25×35 cm-es tepsibe. Sajtot reszelünk a…

Kenyérlángos

…tésztát kilapítjuk (kb. 5 cm magas), majd a tetejébe apróra vágott (0,5 cm) zsírszalonnát nyomkodunk. 10-15 percig meleg helyen kelesztjük, kemencében 30 percig sütjük. Ha nincs kemencénk, jól előmelegített sütőben…