Tészta húsgombóccal

hússal, a tojássárgájával, a reszelt sajttal, a felaprított mortadellával meg a citromhéjjal. Megsózzuk, megborsozzuk, és kis gombócokat formázunk belőle. A finomra vágott hagymát olajban megfuttatjuk, hozzáadjuk a gombócokat, a felkarikázott…

Erdélyi kőttes palacsinta hússal töltve

Hozzávalók: A tésztához: 1/2 kg liszt, 2 tojássárgája, 2 dl tej, 1 kávéskanál cukor, 3 dkg élesztő, 4 evőkanál krumlipehely vagy krumplipüré (kihagyható), só, fokhagymapor A töltelékhez: 30 dkg daráthús…

Sajtos húscipó

…darált hússal, a tojással, a hagymakockák 2/3-val, kevés sóval, őrölt borssal, paprikával és mustárral összegyúrjuk, majd beledolgozzuk a sajtkockákat. A masszából hosszúkás cipót formálunk, és egy evőkanálnyi olajjal kikent tepsibe…

Pikáns húsgombóc

…kolbászt, a szalonnát finom tárcsán ledaráljuk, összekeverjük a kétféle darált hússal A megtisztított burgonyát lereszeljük, levét kinyomkodjuk, és a húshoz adjuk. A húst kevés sóval, borssal fűszerezzük, tojást adva hozzá…

Normand sült csirke

…melleket és combokat. Ha a saláta mellé szívesen fogyasztanánk köretet, tegyünk a csirkés lábasba vékony szeletekre vágott burgonyát, és süssük meg a hússal együtt. Megjegyzés: A receptet Heli77 küldte. Köszönjük!…

Vadropogós főtt marhahúsból

…a tűzről levéve kihűlni hagyjuk, majd összekeverjük a kétszer átdarált hússal, az elkapart füstölt szalonnával, a fűszerekkel, a tojások sárgájával és habbá vert fehérjével. Vizes evőkanállal kiszaggatjuk, zsemlemorzsába forgatjuk, és…

Tésztatorta

…megmosott cukkínit karikázzuk fel, majd pirítsuk néhány percig serpenyőben. Egy másik edényben olajon pároljuk a durvára darabolt hagymát a darált hússal. Fűszerezzük sóval, borssal, kakukkfűvel és a zúzott fokhagymával. Adjuk…

Vagdalt húsos borsós muffin

…és alaposan kikeverjük az olajjal, a joghurttal és a darált hússal. A lisztes keveréket a tojáshoz adjuk, és csak addig keverjük, míg a száraz hozzávalók át nem nedvesednek. A tésztát…

Kedvenc salátám nyári estékre

…lehül. Akár magában nagyon finom,vagy pizza szelettel,sült hússal,stb. Tanácsok: Ez a mennyiség 4 főre elegendő. Lehet “cifrázni” még főtt tojással,sonka kockával,virslivel……. Kinek-kinek ízlése szerint. Elkészítési idő: 30 perc A receptet…

Libamájas őzpástétom

…húsdarálón kétszer ledarálom a 30 dkg friss kenyérszalonnával és a főtt, füstölt hússal együtt. Jól összekeverem, ha kell, még fűszerezem. Alufóliával kibélelek egy őzgerincformát. Félig megtöltöm a pástétommasszával. Ezután elősütött,…