Hangyaboly

majd megint a tésztalap, (ekkor már kis darabokra szaggatjuk), ismét a töltelék, majd a tészta, ez a rétegezés megy addig, amíg van hozzávalónk, de egy kicsi tölteléket hagynunk kell. A…

Flódni

…és ráterítem az almás tölteléket, majd erre terítem a másik nyers tésztalapot. Megkenem a tetejét 1 egész felvert tojással, majd több helyen megszurkálom a sütemény tetejét úgy, hogy az aljáig…

Áfonyás-szőlős ricottaszeletek

…a szőlő felét. Először a keskeny, üresen maradt széleket hajtom rá a töltelékre, kevés tojássárgájával megkenem, majd felhajtom az üresen maradt hosszabb tésztaharmadokat is úgy, hogy kissé középre segítem velük…

Almás, túrós, meggyes pite

majd a tojássárgájával, a cukorral és a sóval együtt a liszttel összedolgozott margarinhoz adjuk és meggyúrjuk a tésztát. Fél óráig hűvös helyen pihentetjük. A tésztát megfelezzük, az egyik felét a…

Rozmaringos csirkemáj

…összekeverem az egészet, és ráteszem a májat. Amikor már majdnem elkészült a máj, hozzáöntöm a vörösbort és addig forralom, amíg az alkoholtartalmát elveszíti. Amikor elkészült, megsózom. Személyes hozzáfűzés: Nagyon jó…

Rántottsajtos libamáj

…perc Kalóriatartalom: 45 kcal Szénhidráttartalom: 30 gramm Zsírtartalom: 90 gramm A receptet beküldte: bakoslevi Hasonló kategóriák libamáj sütési ideje libamáj sütési idő pecsenye libamáj recept libamaj ara pecsenye libamáj sütve…

Pirított csirkemáj sajtos rizslepényen

…benne, hozzáadjuk a paprikát. Amikor a paprika kezd puhulni beletesszük a paradicsomot, majd a májat, fűszerezzük és megszórjuk petrezselyemzölddel. Addig pirítjuk, amíg a máj elkészül. A lepényhez a rizst előírás…

Pirított csirkemáj vegyes zöldségkörettel (U1)

Hozzávalók: 500g csirkemáj 1 közepes méretű vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma (elhagyható) 2 evk. olaj 2 dl 12%-os tejföl/joghurt tetszés szerint: zöldborsó, brokkoli, sárgarépa…stb tengeri só bors petrezselyem Elkészítés: A májat…

Tejszínes-sajtos-májas csirkemell

Hozzávalók: 60 dkg csirkemellfilé 20 dkg csirkemáj 30 dkg füstölt sajt 3 dl főzőtejszín 2 közepes fej hagyma (vörös vagy lila) só 1 evőkanál liszt bors vágott petrezselyemzöld olaj sütőmargarin…

Csirkemájjal töltött káposztatekercs

Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj egy kisebb fej kelkáposzta (esetleg kevéske reszelt sajt, gomba) 1 nagyobb fej vöröshagyma só bors majoranna fűszerek ízlés szerint Elkészítés: Teflon serpenyőben kevéske olajon megdinsztelem az…