Különleges göngyölt hús aszalt gyümölcsökkel

Hozzávalók:

  • 1 kg sertéskaraj csont nélkül (vagy puilykamell)
  • 30 dkg vegyes aszalt gyümölcs (szilva, sárgabarack, áfonya, füge)
  • 3-4 fej hagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 25 dkg bacon
  • 1 dl balzsamecet
  • 1 zsemle
  • 1 tojás
  • 2 dl bor
  • 1 dl olívaolaj
  • 3 kanál nem túl édes lekvár (szilva, áfonya, füge, narancs)
  • bors
  • gyömbér
  • zsálya
  • kakukkfű
  • bazsalikom

Elkészítés:

A húst felvágjuk úgy, hogy egy nagyobb lapot kapjuk. Enyhén kiklopfoljuk. Beborítjuk a bacon felével. A maradék bacont apró kockára vágjuk, zsírjára sütjük, hozzáadunk 1 fej hagymát kockára vágva. Amikor a hagyma megpirult, rádobjuk a szintén apróra vágott aszalt gyümölcsöket. Kicsit pároljuk, majd felöntjük a balzsamecettel, és néhány perdig pároljuk. Ízesítjük sóval, borssal, zsályával, gyömbérrel. Hozzáadjuk a vízben megáztatott zsemlét (elmorzsolva, hogy ne legyenek benne nagy darabok), majd ráütjük a tojást, és gyorsan elkeverjük benne.
A tölteléket a húsra halmozzuk, felcsavarjuk. Fogpiszlálóval vagy hústűvel rögzítjül a széleket, és egy kiolajozott tepsibe tesszük. Mellévágunk 2-3 fej hagymát, a fokhagymagerezdeket, meglocsoljuk a maradék olajjal, sózzuk, borsozzuk, és forró sütőben 5 perc alatt megkapatjuk, majd aláöntjük a bort, lefedjük alufóliával, mérsékeljük a tüzet, és 1-1,5 órát pároljuk.
Ekkor levesszük a fóliát, és gyakran locsolgatva megpirítjuk a húst.
A húst deszkára tesszük, rövid hűlés után szeleteljük, a szaftot pedig átszűrjük és passzírozzuk. Hozzátesszük a lekvárt, beforraljuk, ízesítjük sóval, borssal, kakukkfűvel, bazsalikommal. Hagymás krumplipürével tálaljuk.

Megjegyzés:

Hagymás krumplipüré: egy fej hagymát olívaolajon barnára sütök, hozzáöntöm a tört krumplihoz, amit 1 dl kefirrel vagy joghurttal, sóval, borssal, szerencsendióval és egy kanál parmezánnal kikeverek.

A receptet Kata küldte. Köszönjük!