Sárgabarackos sertéskaraj

Hozzávalók:
Hozzávalók: annyi szelet rövidkaraj (csont nélkül), ahány szeletet meg akarunk enni
-2 nagy fej vöröshagyma vékony karikákra szelve – persze itt is változik a mennyiség, de inkább csak növelni érdemes.
-25 dkg-50 dkg sárgabarackkompót (ízlés szerinti mennyiségben),
-2 dkg vaj,
-1 evőkanál olaj,
-4 evőkanál kristálycukor,
-1 kiskanál pirospaprika,
-2 evőkanál paradicsompüré,
-2 evőkanál borecet (ne sima ecet legyen!),
-4 evőkanál citromlé,
-2 dl víz (kompótlével sokkal jobb!),
-só, bors, vegeta.

Elkészítés:
A sót, a borsot, és a vegetát összekeverem. Ezzel a keverékkel meghintem a gyengéden kivert hússzeleteket mindkét oldalukon. A melegített olajba beletesszük a vajat, majd a húsokat mindkét oldalukon átsütjük benne. A hússzeleteket, miután átsütöttük, félretesszük. A visszamaradt zsiradékban aranysárgára pároljuk a felmetélt vöröshagymát. Egy tálkában összedolgozzuk a cukrot, pirospaprikát, sűrített paradicsomot, borecetet, citromlevet, sót, és felengedjük vízzel vagy kompótlével. Nem lesz savanyú a keverék! Az elegyet ráöntjük a megpárolt vöröshagymára és együtt főzzük 3-4 percig (takarékon). A hússzeleteket egymás mellé fektetjük egy tepsiben. Ráhelyezzük a barackokat a húsra. Ezután beterítjük egyenletesen a hagymás szósszal. Alufóliával letakarjuk, és kb. 20 percig sütjük 200-250 fokon.
Zsíros tört burgonyával tálaljuk.

Tanácsok:
Ha sokallnátok a szószt, nem kell megijedni! A maradék lefagyasztható. Más alkalommal egy kis pirított darált hússal dúsítva, spagettivel és reszelt sajttal tálalva gyors vacsora lehet.

A receptet beküldte: Rencike23