Sárgabarackos szelet

Hozzávalók:
A tésztához:
12,5 dkg finomliszt
12,5 dkg zabpehely
12,5 dkg dió, durvára őrölve
10 dkg cukor
1 csipet só
15 dkg vaj, megolvasztva és langyosra hűtve
A töltelékhez:
30 dkg aszalt sárgabarack
1 dl frissen facsart narancslé
1 dl rum
½ dl víz
4 evőkanál cukor
½ citrom leve
½ kávéskanál őrölt fahéj
esetleg még néhány evőkanál víz

Tálaláshoz:
baracklekvárral ízesített tejszínhab

a tepsi kikenéséhez kevés vaj

Elkészítés:
Először a tölteléket készítjük el. Az aszalt sárgabarackot beletesszük egy lábosba, ráöntjük a narancslevet, a vizet és a rumot, aztán hozzákeverjük a cukrot, a citromlevet és az őrölt fahéjat. Mérsékelt lángon annyi ideig főzzük, hogy az aszalt barack puhára főjjön. Néha megkeverjük, de nem kell folyamatosan. Ha a barack megfőtt, lehúzzuk a tűzről, és megvárjuk, hogy kihűljön. Ezután botmixerrel az egészet összeturmixoljuk, és ha a végeredmény sűrűbb, mint egy szokásos baracklekvár, kellő mennyiségű vízzel felhígítjuk.

Előmelegítjük a sütőt 175 fokra (gázsütőn 4-es fokozat), és kivajazzuk egy 30×20 cm-es tepsi alját és oldalait.

A tészta pár pillanat alatt elkészül. Beleszórjuk egy tálba a lisztet, a zabpelyhez, a durvára őrölt diót, a cukrot és a sót, majd ráöntjük a langyos, olvadt vajat, és az egészet összekeverjük. Olyan lesz, mint a nedves homok, és ez így rendben is van.

A tészta felét egyenletes vastagságban beleöntjük a kivajazott tepsibe, majd jöhet rá a töltelék, végül pedig a tészta másik része, egyenletes vastagságban rámorzsolva.

A sütit a forró sütőbe téve, 40-45 percig sütjük. Ha kihűlt, barackos tejszínhabbal tálaljuk.

A receptet beküldte: Gvivike