Sült csirkecomb túrónokedlivel

Hozzávalók:
4 db csirkecomb
5-6 ágacska rozmaring
oregánó
borsikafű
majoranna

őrölt színesbors
4 gerezd fokhagyma
olívaolaj
3 fej vöröshagyma, kb. 3-4 mm-es karikákra vágva

A túrónokedlihez:

25 dkg tehéntúró
40-50 dkg finomliszt
3 tojás
nagy csipet só
2 dl víz

Elkészítés:
1.A sütőt előmelegítjük 180 °C fokra /légkeverésen 160°C/.
2.A csirkecombokat besózzuk, beborsozzuk, s egy tepsibe fektetjük.
3.Aláöntünk olívaolajat.
4.Minden csirkecombra rápréselunk egy-egy gerezd fokhagymát, s bedörzsöljük vele.
5.Majd mindegyik csirkecombot megszórjuk a fűszerekkel, s finoman olajat csorgatunk a tetejükre is.
6.Befedjük a tepsit alufóliával, sütőbe toljuk, majd 25-30 percig sütjük.
7.Ezután levesszük az alufóliát, beleszórjuk a tepsibe a hagymakarikákat szétnyomkodva kissé, s meglocsoljuk az egész tetejét olajjal, majd visszatesszük a sütőbe. Még kb. 15-20 percig sütjük, menet közben még két-háromszor meglocsolgatjuk. Amikor kész, tálaljuk.

A túrónokedli elkészítése:

1.A hozzávalókat egy tálban kikavarjuk. Kissé sűrűbb tésztát kell kapni, mint a hagyományos nokedlinél. 5-10 percig állni hagyjuk.
2.Ezalatt egy fazékban vizet forralunk, amibe egy evőkanál sót rakunk, s mikor felforrt, kanál segítségével nagyjából evőkanálnyi méretű galuskákat szaggatunk a vízbe.
3.Amikor feljöttek a víz színére, két-három percet várunk, majd leszűrjük.
4.Egy tálba tesszük, s a sült zsiradékával egy kicsit meglocsoljuk, hogy ne ragadjon össze.
5.Ezután tálaljuk.

A receptet beküldte: Bévi48