Bagel

Hozzávalók:
3 csésze finomliszt (1 csésze 2,5 dl)
1 csésze víz
1 ek. porcukor
1-1,5 tk. só
1,5 tk. porélesztő
4 ek. olvasztott zsiradék

Elkészítés:
Egy csésze lisztben elkeverjük a cukrot és az élesztőt, fél csésze langyos vízzel elkeverjük, fél órát kelesztjük.

Hozzáadjuk a maradék hozzávalókat a zsiradék kivételével, rugalmas tésztát dagasztunk. Végül apránként beledagasztjuk a zsiradékot is. Letakarjuk, fél óra pihentetés után átgyúrjuk, majd letakarva másfél órát kelesztjük.

Nyolc egyforma darabra vágjuk, mindegyikből kis zsemlét gömbölyítünk. A zsemlék közepét fakanál nyelével átfúrjuk, ezt a lyukat az ujjainkkal kb. 3-5 cm átmérőjű körré tágítjuk. A karikákat egy órán át kelesztjük letakarva.

A sütőt előmelegítjük, egy szélesebb lábasban vizet forralunk csipet sóval és cukorral. A lobogó vízbe beleteszük a karikákat (a lyuk a közepén kelés közben szinte összenő) úgy, hogy az a felük kerüljön a vízben alulra, ami a deszkán felül volt. Egyszerre csak annyi bagelt tegyünk a vízbe, hogy a növekedésükre hely maradjon. Fél-fél percig főzzük őket mindkét oldalukon, majd lecsepegtetve sütőpapírral bélelt (vagy alaposan zsírozott-lisztezett) tepsire tesszük őket.

Előmelegített sütőben halvány rózsaszínre sütjük a péksüteményeket. Nagyon-nagyon finom, és másnap is puha marad:)

Tanácsok:
Sütés előtt megkenhetjük tojással, megszórhatjuk magokkal, stb.

A receptet beküldte: Corra