Tárkonyos csirke újburgonyával

…vágjuk, és a csirkecombok köré-mellé dobáljuk, megsózzuk. A fokhagymát apró kockákra vágjuk és a húsra szórjuk. A paprikát felkarikázzuk, és a húst beborítjuk vele. Meghintjük az egészet a tárkonnyal, és

Párizsi saláta

…olivaolaj 1 dl félédes fehér bor Elkészítés: A burgonyát héjában megfőzzük, a tojásokat is, közben felszeleteljük vékony apró csíkokra a párizsit, az uborkát, majd a megfőtt és kihűlt kruplit és

Gombás rácsos

…A tojással és annyi tejföllel dolgozzuk össze, hogy közepesen kemény tészta legyen belőle. Egy nagyobb és egy kisebb cipót formálunk belőle (nagyjából 60-40% arányban), és letakarva hűtőszekrénybe tesszük, amíg a…

Rakott piskótafalatkák

Hozzávalók: 50 dkg piskótatallér, 1 pohár Nutella, 4 evőkanál Mascarpone sajtkrém, apró gyümölcsszemek Elkészítés: A piskótatallér egyik felét megkenjük Nutella-val, és két-két tallért összeragasztunk (szobahőmérsékletű Nutellával dolgozzunk, majd az összerakott…

Vaníliás szívek csokoládékoronggal

…dobozban napokig őrzik frissességüket. Megjegyzés: A pihentetési időt nem számolva gyorsan lekészíthető, egyszerű, mégis látványos, finom aprósütemény. Süthető csokoládékorongok hiányában apróra kockázott jó minőségű csokoládéval is nagyon finom. A receptet…

Rakott csirkemell brokkolival

…sajt # rozmaring # lestyán # bazsalikom # majoranna # petrezselyem Elkészítés: Előkészítés: A húst vékony szeletekre szeljük, besózzuk, ízlés szerint fűszerezzük. A burgonyát és a répát vékony karikákra szeljük….

Apró káposzta–Tormával padludka

Hozzávalók: hagyma füstölt sonka kolbász piros paprika olaj só bors őrölt kömény zöld kapor fokhagyma 1 fej káposzta 1dl paradicsom 1 csésze rizs 3-4ek kukorica kása Elkészítés: Apró káposzta. Két…

Hamis gulyásleves

…õrölt köménymag. Elkészítés: A füstölt szalonnát apró kockákra vágom, majd zsírját folyamatos keverés közben kis lángon kiolvasztom, és ráteszem a megtisztított, finomra metélt vöröshagymát. Folytonosan kevergetve üvegesre fonnyasztom, ezután a…

Csülkös krumplileves

…fokhagyma, 10g cukor, 1g törött bors. Elkészítés: A csülköt előző este hideg vízben beáztatjuk. Másnap apró kockákra vágjuk. A zöldséget megtisztítjuk és felkarikázzuk, a burgonyát ugyancsak felaprítjuk. A meghámozott vöröshagymát…

Füstölt halsaláta

…(vagy egyéb gyenge ecet), ízlés szerint só és törött bors. Elkészítés: A halkonzervet levébõl leszûröm. A fõtt burgonyát meghámozom és vékony karikákra aprítom. Az almát megmosom, kicsumázom és héjastól apró