Zöldséges csirkegaluska

Hozzávalók:

  • (4 személyre):
  • 40 dkg filézett csirkemell,
  • 2 sárgarépa,
  • 1 zellergumó,
  • 1 vöröshagyma,
  • 1 cukkíni,
  • 20 dkg burgonya,
  • 15 dkg tehéntúró,
  • 2 tojás,
  • 2 húsleveskocka,
  • 10 dkg reszelt sajt,
  • 1 Camembert sajt,
  • 2 dl tej,
  • 2 evőkanál liszt,
  • 5 dkg vaj,
  • só,
  • őrölt kömény,
  • reszelt szerecsendió,
  • 2 babérlevél,
  • 20 dkg zsemlemorzsa

Elkészítés:

A megtisztított zöldséget, burgonyát és a csirkehúst a két húsleveskockából babérlevél hozzáadásával készült két liter levesben puhára főzzük. Amikor megfőtt, szűrőkanállal kivesszük, lecsöpögtetjük, és a tojást, a túrót, tíz dkg reszelt sajtot és ugyanannyi zsemlemorzsát hozzáadva összeturmixoljuk. Sózzuk, fűszerezzük. A masszát negyedórát állni hagyjuk. Ezután vizes evőkanállal nagy galuskákat (kb. húszat) szaggatunk, először lisztbe, majd morzsába forgatjuk, és kivajazott tűzálló tálba rakjuk. A maradék húslevesből fél litert a galuska alá öntünk, és fél órára előmelegített sütőbe tesszük. A sütőből kivéve szűrőkanálban lecsöpögtetjük. Közben három dkg vajból, egy evőkanál lisztből világos rántást készítünk, és felöntjük a tejjel. Állandó kavarás mellett öt percig főzzük, majd hozzáöntünk három dl húslevest, fűszerezzük, végül beletesszük az apró kockára vágott Camemert sajtot. A galuskát visszarakjuk az ismét kivajazott tálba, és forró sütőbe tesszük. Tíz perc múlva kivesszük, reszelt sajttal és apróra vágott petrezselyemmel megszórva tálaljuk.