Gobofok csirkecomb

…gobofok akkor van kész, amikor a második levét is elfőtte úgy, hogy egy kis szaft maradt mellette. Megjegyzés: Én a végén szoktam vágni bele egy kevés friss petrezselymet és zöldfűszeres…

Kókuszos csokiszelet

…ek. olajjal megolvasztjuk és a krémhez keverjük. Megkenjük a tésztát. A tetejére a második tortabevonóból 2 ek. olajjal gőz fölött elkészítjük a mázat és a krémre kenjük. Sütéshez használjunk sütőpapírt,…

Túrós háromszögek

…a fólia segítségével háromszögletűre összehajtjuk. Ebből az adagból 2 rúd lesz, és ugyanígy járunk el a második rúdnál is. Felolvasztjuk a tortabevonót 2 evőkanál olajjal, és bevonjuk vele a háromszöget….

Ünnepi csokoládétorta

…rummal, és megkenjük a lekvárral. A krémet három részre osztjuk, egyharmadát az első lapra kenjük, rányomjuk a középső lapot, erre kenjük a második harmad krémet, és beborítjuk a felső tortalappal….

Ínyenc lencseleves kolbásszal

…étvágyat kívánok hozzá! Megjegyzés: Körülbelül 1 óra alatt elkészíthető ez a pikáns ízvilágú, tartalmas leves, melyhez könnyű desszertet ajánlanék, pl. palacsintát vagy túrófánkot. Míg a levesünk fő, a második fogást…

Almatorta borkrémmel

…rákenem a borkrém felét. Erre ráborítom a második tésztalapot, amelyet sárgabaracklekvárral bekenek, és az almával megrakok. Rásimítom a maradék borkrémet és a hûtõszekrényben legalább egy napig hûtöm. A tortalappal együtt…

Omlós túrós zserbó

…feléből nyújtott egyik lapot. A túrókrémmel rétegezzük, és ráhelyezzük a második kakaós lapot. 150 fokon megsütjük. Ha kihűlt, be lehet vonni csokimázzal (de nem létszükséglet, az is elég, ha szitáltok…

Az Update omlós tészta

…és szaggasd ki újra. Minden második linzerkarika közepét szúrd ki egy két centi átmérőjű forma segítségével. Előmelegített sütőben 160 fokon süsd 8–12 percig, míg a mandula meg nem pirul. Ha…

Körözöttes pogácsa

…mehet a sütőbe. Az első tepsi kb. 20 perc, a második 15. Megjegyzés: A pogácsa akkor jó, ha gyorsan sül, forró sütőben. Lehet fele mennyiséget is sütni, de nincs értelme……

Igazi csokoládés profiterol (eredeti olasz recept alapján)

…hozzá a második tojást, amikor az elsőt már jól elkevertük a tésztával. Keverjük tovább erőteljesen a fakanállal a tésztát egészen addig, amíg szép buborékos lesz, és lassan szakadozni kezd. Habzsák…