Kapros vörös márna

Hozzávalók: Elkészítés: A márnákat megtisztítjuk és megmossuk, majd az apróra vágott kaporágyat olajjal kikent edény aljára helyezzük. Erre a megsózott és borsozott halat tesszük, egy fél pohár vizet aláöntünk, lefedjük,…

Rakott zöldség csirkemellel

…lehet sütni a padlizsánhoz hasonlóan, ízlés kérdése. A gombát összefőzhetjük a paradicsommártással, de beszórhatjuk a rétegek közé is nyugodtan. A hús mennyiségétől és az edény nagyságától függően persze több húsos…

Sajtos főzött karika

…a lisztet és a teáskanál sót. Csomómentesen elkeverem, és addig főzöm, míg elválik az edény falától. Ez nagyon gyorsan bekövetkezik. Ha kihűlt, beleteszem a tojást és a sajtot, majd kézzel…

Calzoni con petto di pollo avagy csirkefantázia „digó gatyában”

…se túl lágy sem pedig kemény ne legyen. Akkor jó, ha kissé hólyagos, és szépen elválik az edény falától. Ekkor konyharuhával letakarom, és langyos helyen 1 órán át kelesztem. Ezalatt…

Fordított karamelltorta

…percre. Addig kell sütni, amíg a piskóta elválik az edény falától. Ekkor kiveszem, és az edényben hagyom teljesen kihűlni!!! Ha már kihűlt, óvatosan kiborítom, és tejszínhabbal díszítem. Nagyon ízletes! Megjegyzés:…

Kelt ostoros rétes

…felfuttatni, csak bele kell morzsolni. Ha az edény falától elválik, akkor jó. Letakarva meleg helyen, 50-60 perc alatt a duplájára kelesztjük. Ezt az időt kihasználva elkészítjük a tölteléket, azaz a…

Kakaós csiga

…az edény falától. Megkelesztjük. A tésztát elfelezzük, kinyújtjuk, megkenjük olajjal, rászórjuk a cukrozott kakaóport. Feltekerjük, és felszeletjük. Olajozott tepsibe téve, előmelegített sütőben megsütjük. A másik adag tésztát is ugyanígy elkészítjük….

Raffaello (tejpor nélkül)

…a kókuszpépet, és addig főzzük, amíg elválik az edény falától. Kihűtjük, golyókat formázunk belőle, melyek közepébe 1-1 manulaszemet teszünk, végül kókuszreszelékben megforgatjuk a golyókat. Megjegyzés: A tej egy részét 2-3…

Kelt ostoros rétes

edény falától. Letakarva, meleg helyen 50 perc alatt a duplájára kelesztjük. 25 deka Rama sütőmargarint 20 deka kristálycukorral és 3 evőkanál keserű kakaóporral kikeverünk. A tésztát enyhén lisztezett gyúrólapra borítjuk,…

Tejfölös csirke nokedlivel

…a vízbe a tésztát, és közben óvatosan megkeverjük a nokedliket, hogy ne ragadjanak az edény aljára. 3.) Újraforrás után a nokedlik feljönnek a víz tetejére. 4.) Szűrőkanállal kiszedjük, nagyon gyorsan…