Pikáns szőlős-lilahagymás torta

…A hagymákat apróra vágjuk, majd 1 dl vízzel addig főzzük, míg minden levét elfővi. Sóval ízesítjük, a cukorral megszórjuk, és nagylángon karamellizáljuk. A szőlőket megmossuk, leszárítjuk, majd a borral és…

Pikáns zöldséges lepény

…felhevítjük. A sózott cukkini által eresztett levet egy konyhai törlőpapírral felitatjuk, és a hagymát, a paprikát illetve a cukkinit, külön-külön aranybarnára pirítjuk. A zöldségeket sóval, borssal, valamint 3 evőkanál balzsamecet…

Alföldi rostélyos

…felforrt, sóval, borssal, a zúzott fokhagymával fűszerezzük, és fedővel letakarva pároljuk félpuhára. Szórjuk bele a felszeletelt paprikát és paradicsomot, majd ismét takarjuk le, és pároljuk puhára. A daragaluskához a tojássárgákat…

Norvég töltött paprika

…vágjuk félbe, távolítsuk el a szárat és a magházat, sózzuk meg, és serpenyőben süssük át. Keverjük össze a darált húst a sóval, a borssal, a tabasco szósszal, a zsemlemorzsával és…

Kókuszos mozzarella (25 db)

…tálba tesszük, és a chili szósszal meg a citromlével együtt összeturmixoljuk. Sóval, cukorral ízesítjük. A kókuszreszeléket összekeverjük a liszttel, kevés sóval és borssal. A tojást elkeverjük egy kevés vízzel. A…

Töltött gomba a mikróból

…A lilahagymát, a fokhagymát és az összevagdalt tönköt kevés olajon pici sóval megpároljuk.Ha elkészült, levesszük a tűzről, beleütjük a tojást, és annyi zsemlemorzsát keverünk bele, hogy kicsit összefogja a masszát,…

Paprikás pizza

…kakukkfüvet megmossuk, lerázzuk, leveleit lecsipkedjük. A tojásokat elkeverjük a tejföllel, majd sóval, borssal tetszés szerint ízesítjük. A kakukkfűből keveset félreteszünk a díszítéshez, a többit a tojásos keverékhez adjuk. A kakukkfüves…

Pikáns, párolt pulykaragu

…húst kockákra vágjuk, sóval, borssal fűszerezzük, kevés lisztben megforgatjuk. A hagymát és a fokhagymát megpucoljuk, finomra vágjuk. A petrezselyemzöldet jól megmossuk, lecsepegtetjük és finomra vágjuk.Kevés olívaolajat forrósítunk, aranybarnára sütjük benne…

Ropogós zöldségek paprikamártással (4 személyre)

…só, cukor, citromlé, olaj Elkészítés: A megtisztított zöldpaprikát vízben megfőzzük, majd a héjról lekaparjuk a húsát. Tálba tesszük, kikeverjük ízlés szerinti mennyiségű olajjal, sóval, cukorral és citromlével. A megtisztított zöldségeket…

Csirkehúsos penne

…kisujjnyi csíkokra felszeletelem, és fehéredésig a margarinon átfuttatom. Pici vízzel, sóval puhára párolom. Mikor megfőtt a hús, megborítom a növényi tejszínnel és ízlés szerinti sóval ill. parmezánnal megbolondítom. Tálalás: tésztára…