Tumbet (mallorkai zöldséges finomság)

…újra kezdjük a sült krumpli második harmadával, ízesítés, padlizsán, sült paprika és mártás következik. Az egészet befedjük a sült krumpli harmadik harmadával, betakarjuk, majd zsupsz az előre felmelegített 180 fokos…

Túrós zserbó

…egy kevés baracklekvárral, majd a tölteléket beletéve elsimítjuk. A második cipót is kisodorjuk, a töltelék tetejére tesszük úgy, hogy teljesen befedje. Megsütjük. A tortebevonót 2 evőkanál étolajjal gőz fölött megolvasztunk,…

Savanyúkáposztás-baconos csirkecombok, jénaiban.

…a combok főzővizéből félretett 2dl levet. 7,.betakarom a második csomag baconnal. 8,.letakarom alufóliával, vagy ha van a jénainak teteje akkor azzal, és forró sütőben addig sütöm még a káposzta 3/4…

Rakott krumpli fűszeres tejföllel

…a következő réteg, kezdve a hagyma második felével. A fűszerek a tejölben vannak, igy nincs szükség a rétegeket külön ízesíteni. A következő régeg krumpli-kolbász-tojás, majd újabb tejfölös öntet. A tetejére…

Fekete szemek

…dolgozni. Miután a lapokat megkentük, és feltekertük egymás mellé, helyezzük mind a négyet a tepsibe, hogy összesüljön. Nem kell szétválasztani, sütés után egyben ki kell borítani, és hagyni kell úgy…

Almás krémes piskóta

…az alsó lapot, és megkenem baracklekvárral, rásimítom az almás töltelék felét. Erre kerül a második lap, amit szintén megkenek lekvárral, a maradék almás tölteléket ráterítem, és erre teszem a harmadik…

Csimbók

…elkeverjük,és összeállitjuk a tésztát,és két lapot sütünk belölle. A második tészta hozzávalóiból piskótát készitünk.A tejben megfözzük,a pudingot.A vajat a porcukorral kikeverjük,hozzáadunk 1 tojássárgáját,A kihült pudinghoz keverjük.Alulra egy kakaós lapot rakunk,megkenjük…

Karamelles túrós szelet

…a tejszínt. A túrót összekeverjük a cukorral, a vaníliával, majd a tejszínhabbal és a zselatinfixszel. A kész túrókrémet kétfelé osztjuk. Egy süteménylapot megkenünk a krém felével, majd rátesszük a második

Narancsos babapiskóta

…A második narancsot cikkekre bontjuk és apró kockákra vágjuk. A harmadik narancsot karikákra szeleteljük. A joghurtba belekeverünk 8 dkg porcukrot, a kockázott narancsot, a levét és a héját. Egy tálba…

Mézes-krémes szelet

…a narancs reszelt héját, majd kanalanként összedolgozzuk. Az első lapot tepsibe fektetjük, megkenjük a krém felével, ráhelyezzük a második lapot, megkenjük a lekvár felével, aztán a harmadik lap, a maradék…